2026. május 20., szerda

Aleksandar Vučić államfő Kínába utazik

Aleksandar Vučić szerb elnök május 24. és 28. között hivatalos látogatást tesz a Kínába – írja a Tanjug.

A négynapos látogatásra Hszi Csin-ping kínai államfő meghívására kerül sor. Vučić egy korábbi, május 16-i sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a közelgő utazást politikai pályafutása „koronájának” tekinti. Mint fogalmazott, hatalmas elismerésnek tartja, hogy Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása után őt is fogadja a kínai vezető.

„Nagyon sokat várunk ettől a látogatástól, az előkészületek a legkomolyabbak, amelyekben valaha részt vettem. Politikai pályám koronája ez a látogatás, Szerbia állampolgárai számára pedig valószínűleg a legjelentősebb látogatás” – nyilatkozta a szerb elnök, emlékeztetve arra is, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok robbanásszerűen fejlődtek: a Kínába irányuló szerb export a 330-szorosára növekedett, és a korábbi időszakkal ellentétben ma már 37 kínai gyár működik Szerbiában.

A látogatás fontosságát a kínai diplomácia is megerősítette. Guo Jiakun, a kínai külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Vučić elnök pekingi látogatása kiváló alkalom lesz a két ország közötti „acélbarátság” elmélyítésére és a kölcsönösen előnyös együttműködés kiterjesztésére.

A hivatalos program szerint a szerb államfő külön-külön tárgyal majd Hszi Csin-ping elnökkel és Li Csiang miniszterelnökkel. A megbeszélések fókuszában a kétoldalú kapcsolatok mellett a mindkét felet érintő nemzetközi és regionális kérdések állnak majd.

A kínai külügyi szóvivő kiemelte: Peking készen áll arra, hogy Szerbiával közösen dolgozzon az emberi és kulturális kapcsolatok gazdagításán, a multilaterális koordináció erősítésén, valamint az új korszakhoz méltó, közös jövőre épülő kínai-szerb közösség kialakításán, amely kézzelfogható előnyöket hoz mindkét nemzet számára.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Magyar Szó archívum