A Tisza Pártnak a magyarországi országgyűlési választásokon aratott elsöprő győzelmét követően a határon túli magyarság számára az egyik kulcskérdés az, hogy fenntartható-e az a nemzetpolitikai modell, amely az elmúlt másfél évtizedben egyenrangú félként kezelte az elszakított nemzetrészeket, és segítette megmaradásukat. Ambrus Attila erdélyi újságíró, a Brassói Lapok főszerkesztője a Magyar Szónak hangsúlyozta: a szülőföldön való megmaradást szolgáló intézményrendszer megőrzése nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti kötelesség. Szerinte a külhoni politikai szervezeteknek szakítaniuk kell az egyoldalú elköteleződéssel, ugyanakkor a jövő záloga egy olyan „lélekben minden magyar” miniszterelnöke, aki ideológiáktól függetlenül garantálja a közösségek támogatását.
Mostanra az erdélyi, a felvidéki és a vajdasági magyarság legnagyobb politikai szervezetei is beszélgettek telefonon Magyar Péter leendő magyar miniszterelnökkel, a bejelentések szerint az első találkozóra a jövő héten kerülhet sor. Ön mire számít?
– Nagyon nehéz megjósolni azt, hogy mi fog történni a magyar–magyar kapcsolatok terén, hiszen nem ismerjük a Tisza Pártnak a nemzetpolitikai krédóját. Valószínű, hogy a jövő heti találkozások után sokkal jobban körvonalazódik majd, hogy pontosan mire gondolt Magyar Péter, amikor azt mondta, spongyát a történtekre. Erdélyben látszik, hogy nehéz helyzetbe kormányozta magát az RMDSZ azzal, hogy kizárólagosan a Fidesszel tartott fenn kapcsolatot, és nem próbált meg másod- vagy harmadvonalbeli politikusai révén tárgyalni a Tisza Párt képviselőivel is. Ha ez megtörtént volna, akkor most jóval egyszerűbb lenne a párbeszéd vonalának a felvétele. Bármire lehet számítani. Arra is, hogy valóban fátylat borítanak a múltra, és Magyar Péter megpróbál Orbán Viktorhoz hasonló nemzetpolitikát folytatni, de arra is, hogy Magyar Péter attól teszi függővé a magyar–magyar kapcsolatoknak a további építését vagy fenntartását, hogy a határon túli magyar politikai szervezetek élén valamiféle változás történjen, illetve hogy megjelenjenek új, Magyar Péter bizalmát élvező arcok ezekben a politikai alakulatokban. Én azt gondolom, hogy az évtizedekkel ezelőtt leköszönt RMDSZ-politikusoknak a visszatérte lenne a legnegatívabb következménye a választásoknak. Itt új arcokra van szükség, a fiatal generációnak az integrálására a magyar–magyar kapcsolatokban. Annál is inkább, mert az X, az Y és a Z generációnak a szavazóképes tagjai bebizonyították, hogy helyet követelnek maguknak a nemzetpolitikában. Nemcsak kérik, hogy beleszólásuk legyen a magyar–magyar viszonyba, hanem követelik is álláspontjuknak a megjelenését ebben.
Ha jól értelmezem, értékelése szerint a külhoni magyar politikai érdekképviseleti szervezetek számára ez adott esetben a megújulás vagy az átgondolás időszaka lehet?
– Egészen biztosan. Egy ilyen választási eredmény után át kell gondolni azt, hogy mennyire volt helyes vagy nem helyes az eddigi politizálás. Ki kell lépni abból a komfortzónából, amelyet a Fidesznek a feltétlen támogatása teremtett. Egy sokkal bizonytalanabb világban fogunk élni, egy sokkal kiszámíthatatlanabb politikai vezetővel kell tárgyalni és egyezségre jutni. Ez a helyzet új távlatokat is nyit a magyar–magyar kapcsolatokban, mert az egészen bizonyos, hogy elejét kell venni annak, hogy a jövőben a külhoni közösségek egyik vagy másik politikai alakulat mellett egységesen felsorakozzanak. Radikális változások bekövetkezte esetén ez védelem nélkül hagyhat minket, és az éles pártpolitikai részvétel a külhoni közösségekre zúdíthatja az anyaországi magyarok haragját. Ez olyan árkokat eredményezhet, amelyeket nagyon nehéz betemetni és átjárni. Én azt gondolom, hogy az RMDSZ nem hibázott akkor, amikor a Fideszre való szavazásra buzdított, hiszen egyértelmű volt, hogy az erdélyi magyarságnak a döntő többsége – azok közül, akik leadták a szavazatukat – a Fideszt támogatja. A tévhittel ellenben nem azért, mert ezek az erdélyi emberek pénzt kaptak volna a Fidesztől, hanem egyszerűen azért, mert olyan érzelmi szálak fűződtek a Fidesz politikusai és az erdélyi magyar emberek között, amelyek példa nélküliek voltak, és remélem, hogy rendhagyóak, mások számára is iránymutatóak lesznek. Első alkalommal történt meg a magyar történelemben, hogy az anyaország emberszámba vette a határon túli magyarokat. Ezt az erdélyi magyarok nem felejtették el. Az erdélyi magyarok szavazatukkal támogatták azt a kormányt, amely számukra biztosította azt, hogy az anyaországi magyarsággal egyenrangú félnek tekinthessék magukat.
Tehát Ön szerint elsősorban nem az volt vitatható magatartás, hogy a külhoni magyar politikai pártok – lévén hogy erdélyi, Ön értelemszerűen elsősorban az RMDSZ-ről beszélhet – a Fidesz–KDNP kampányát támogatták, hanem az, hogy ezzel párhuzamosan nem keresték a kapcsolatot a kampány időszakában a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek minősülő Tisza Párttal?
– Ennek a választásnak a tanulsága az, hogy minden magyarországi párttal, legyen szó akár parlamenti pártról, akár kis pártról, kapcsolatokat kell fenntartani, meg kell teremteni az együttműködés lehetőségét bizonyos területeken. Egy pártnak nem szabad teljes mértékben elköteleződnie egyik-másik párt mellett sem, és visszautasítania a kihívónak a közeledését. Bár itt azért el kell mondanom, hogy túlságosan erős közeledés nem történt a Tisza Párt részéről. Talán több mint két évvel ezelőtt volt Magyar Péternek egy próbálkozása, hogy erdélyi intézményekkel felvegye a kapcsolatot. Emlékszem, akkor a visszautasításnak az volt az oka, hogy kimondtuk, mi a magyarországi parlamenti politikai pártokkal szeretnénk kapcsolatokat fenntartani, és a magyar–magyar kapcsolatok intézmények között létesülnek. Elmondtuk, mi olyan intézményekkel tartunk fenn kapcsolatokat, amelyek érdemben tudnak segíteni bizonyos kérdéseknek a megoldásában és felvetésében. Ez úgy látszik, hogy rossz taktika volt. A tanulság az, hogy minden magyar politikai párttal valamilyen szinten kapcsolatot kell fenntartani, mert az egészen bizonyos, hogy a határon túli magyarok megsegítése nem lehet egy politikai pártnak a dolga. Minden magyar politikai párt tartozik azzal a határon túli magyaroknak, hogy segítse a megmaradásukat, lehetőleg a szülőföldön, és biztosítsa az életérzést, amely elengedhetetlenül fontos a beolvadás és az eltűnés megakadályozásában: van egy anyaországunk, és egy olyan erős politikai, társadalmi akarat, amely minket is magukkal egyenjogú embereknek tekint. Romániában ezt nem minden esetben kapjuk meg a romániai politikai erőktől, amelyek akármikor tehetik, asszimilációnkra és az erdélyi magyarság eltörlésére törekednek.
Mire utalhat az a tény, hogy habár eddig nem kereste kifejezetten a kapcsolatfelvételt a külhoni magyarokkal, Magyar Péter azért Erdélybe elment, de például Vajdaságba és más külhoni területre nem?
– Amikor a kampány végén beszédében kijelentette, hogy foglalkozni fog a határon túli magyarság kérdéseivel, elsősorban Erdélyt említette. Ugyanakkor elmondta, hogy itt rokonai és barátai is vannak. Valószínűleg nem volt szándékos az, hogy kihagyta Vajdaságot, Felvidéket meg Kárpátalját, de a kárpátaljai látogatást egyébként is nehezen lehetett volna megvalósítani. Én azt gondolom, hogy Magyar Péter egyenlő módon fogja kezelni ezt a kérdést. Ugyanazt fogja kapni az erdélyi magyar közösség is, amit a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai. Az intézmények támogatása rendkívül fontos a határon túli magyar közösségek számára. Magyar Péter megígérte, hogy támogatni fogja ezeket az intézményeket, hogy milyen mértékben és milyen módon, az egyelőre titok. Az is biztos, hogy lesznek olyan területek, ahonnan forráselvonás történik majd, és ezek bizony nagyon nehéz helyzetbe fognak kerülni. Én az Erdélyi Református Egyházkerületnek vagyok a főgondnoka, tegnap a püspök úrral beszéltünk a helyzetről, és arról is, hogy a választások eredményét nem lehet, és nem is szabad megkérdőjelezni. Több mint 3 millió ember szavazott az új politikai erőre Magyarországon. Az egészen biztos, hogy lesznek változások, ezeket fel kell ismernünk. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy voltak sokkal nehezebb periódusok az erdélyi magyar társadalom életében, amikor szintén forrásmegvonás közepette kellett élnünk. Nagyon sok intézményünk van Erdélyben, ezek közül több éppen a Fidesz-kormány támogatásával jött létre. Ezek az intézmények léteznek, ezeket fenn kell tartani, mert ezek nélkül az erdélyi magyarság elveszik. Ha magyarországi támogatást kapunk ezeknek az intézményeknek a fenntartására, ezek nem egy püspöknek, nem egy főgondnoknak eredményeznek jobb megélhetést, hanem a közösség számára jelentik a túlélést. Nagyon fontos az, hogy magyar intézmények működjenek Erdélyben, és segítsék a magyarságot abban, hogy megőrizze identitását, kultúráját, sőt értéket is tudjon teremteni, mert a kisebbségi létben az a fontos, hogy ne csak konzerváljunk bizonyos értékeket, hanem újabbakat tudjunk teremteni, bizonyítva azt, hogy életképes ez a közösség.
Hogy tudjuk elkerülni azt, hogy az anyaországban csupán pénzsóvár távoli rokonként tekintsenek ránk? A közösségi médiában az elmúlt napokban is rengeteg olyan kommentárt lehetett olvasni, hogy a külhoni politikusok kizárólag azért közelednek Magyar Péterhez, mert várják a pénzüket. Hogyan érhetjük el azt, hogy a többség megértse, esetünkben a támogatás nem a cél, hanem csupán egy eszköz?
– Én nem gondolom, hogy ezt valamiképpen elérhetjük, hiszen azokat, akik ezt állították, akik irigykedtek az erdélyi magyarságra, hogy pénzösszegeket kap, amúgy sem tudjuk meggyőzni, hogy a magyar–magyar kapcsolatoknak nem ez az igazi alapja. Nekünk tulajdonképpen azokat kell meggyőznünk arról, hogy a határon túli magyar közösségeknek a támogatása egy rendkívül fontos feladata a mindenkori magyar kormánynak, akik ezt életbe is tudják léptetni. A mindenkori magyar kormánynak meg kell értenie azt, hogy a határon túli magyarság egyfajta pajzsot von a magyarországi magyarság köré. A határon túli magyar közösségek eltűnése a magyarországi élettér beszűkülésével is járna. Arról már nem is érdemes beszélni, hogy milyen gazdasági előnyökkel jár a magyar–magyar párbeszéd, a magyar–magyar együttélés, hiszen számtalan erdélyi magyar dolgozik Magyarországon. Mindig nevettem akkor, amikor az jött szembe velem a Facebookon, hogy az, aki nem adózik Magyarországon, ne is szavazzon. Én ugyanis adózom Magyarországon, viszont Magyarországon is vannak olyan magyar állampolgárok, akik adót sem fizetnek, az állampolgárság mégis feljogosítja őket arra, hogy szavazzanak. Nem a tudatlan magyar állampolgárt kell meggyőznünk arról, hogy a magyar–magyar párbeszéd egy win-win szituáció, hanem azokat, akiknek ezt a párbeszédet le kell folytatniuk, és támogatniuk is kell, akár anyagilag, akár szellemi kapacitásokkal. Nagyon fontos az, hogy kiderüljön, a Tisza Párt hogyan látja a magyar nemzetet. Politikai nemzetnek tartja-e, amely egy ország határain belül él, vagy pedig egy kulturális nemzetnek, amely az anyaországban és az anyaország körül élő kisközösségekben létezik. Fontosnak tartja-e, hogy ezek a közösségek összekapcsolódjanak, és megvalósítsák azt, ami véleményem szerint az egyik legszebb kifejezés a Haza, a magasban című versben, amelyet Illyés Gyula használt, és lám, most a XXI. században érett be ennek az igazi értelme.
Jelen körülmények között milyen jelentősége van az elszakított nemzetrészek politikai érdekvédelmi szervezetei közötti együttműködésnek, felértékelődött-e ez?
– Azt hiszem, hogy igen. Az együttműködés azután vált igazán intenzívvé és eredményessé, miután a magyar állampolgárságot azon a gyalázatos népszavazáson elutasították, és azóta is tart. Én azt gondolom, és remélem, hogy ebben az új politikai helyzetben a szervezetek vezetői nem fognak egymásnak esni, nem fognak konkurálni abban, hogy ki tud jobb tárgyalási pozíciót kialkudni a Tisza-kormánynál és Magyar Péternél, hanem egységesen lépnek fel, illetve egy bizonyos nemzeti minimumra törekednek, és abból nem engednek. Fontos, hogy a határon túli magyar közösségek egységesen lépjenek fel, és bebizonyítsák, hogy noha hibáztak akkor, amikor lemondtak arról, hogy minden magyarországi politikai párttal fenntartsanak bizonyos intézményesített kapcsolatot, az akaratuk mégis az, hogy a magyar kormánnyal jó együttműködés alakuljon ki. Függetlenül attól, hogy az a magyar kormánypárt milyen ideológiát vall, kivéve akkor, hogyha az ideológiájában az van benne, hogy a határon túli magyar közösségeket el kell engedni, mint tette azt hajdanán a Kádár-korszakban a kommunista párt, amikor még beszélni sem szabadott arról, hogy a határon túl vannak magyar közösségek – így ne csodálkozzunk azon, hogy sokan ma Magyarországon pénzsóvár és koldus népnek tartanak minket. A politikai váltógazdaságban az egészen természetes, hogy választások során egyesek győznek, mások pedig vereséget szenvednek. Normális, hogy azok, akiknek az akarata és a kívánsága nem jutott érvényre, szomorkodnak, de a választások elmúltával, úgy, ahogy azt korábban Antall József megfogalmazta, szükség van egy olyan miniszterelnökre, aki ha talán már nem is 15 millió, hanem csak 13 millió magyarnak a miniszterelnöke szeretne lenni lélekben. Egy ilyen miniszterelnök elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar–magyar párbeszéd ne sérüljön, és eredményesen együttműködhessenek egymással, valamint együttesen a magyar kormánnyal a határon túli magyar közösségek szervezetei. A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának (ma Kárpát-medencei Magyar Újságíró-egyesületek Közössége) voltam az egyik társelnöke, és nagyon hamar rájöttünk arra, hogy ezekben a közösségekben ugyanazok a jelenségek és szituációk játszódnak le, csak más időpontban. Elengedhetetlen látni, hogy mi történt Vajdaságban, mert lehet, hogy az fog történni Erdélyben is 2-3 év múlva. A vajdasági tapasztalatok felhasználásával sokkal könnyebben tudjuk kivédeni azokat a negatív következményeket, amelyekkel az adott szituáció jár, illetve fel tudjuk használni az ott már megtörtént és bevált pozitív példákat. Nagyon fontos lesz az, hogy a határon túli magyar közösségek vezetői együttműködjenek. Úgy vélem, hogy társadalmi szinten az együttműködésre való hajlam és az együttműködésnek a kívánsága az egyszerű emberek szintjén létezik és él. Ez nem is olyan egyszerűen alakult ki, hiszen 35-36 évvel ezelőtt még nagyon keveset tudtunk egymásról. Ma már tudjuk azt, hogy mindannyian ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, és ennek a tudatnak a feladása jelentené az erdélyi és a vajdasági magyarság, valamint a magyar nemzet számára is a legnagyobb tragédiát, erről nem szabad lemondani.
Nyitókép: Ambrus Attila
