2026. február 7., szombat

Nyolc sportpályázat

Kormányos László: A kisebb egyesületek is támogatáshoz juthatnak

A sport nemcsak az eredményekről és a versenyekről szól, hanem a közösségi élet egyik legfontosabb szervezőereje is. Sok vajdasági településen a sportegyesületek jelentik a helyi közösségi élet alapját: itt találkoznak a fiatalok, itt zajlik az utánpótlás-nevelés, és sok helyen a sport az egyetlen rendszeres közösségi tevékenység. A Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság az idén is több pályázati kiírással támogatja a sportprogramokat, a sportrendezvényeket, az iskolai és egyetemi sportot, a női sportot, a tehetséggondozást, valamint a sportlétesítmények fejlesztését. A részletekről Kormányos László, a titkárság sporttal megbízott segédtitkára számolt be a Magyar Szónak.

Milyen pályázatokat hirdetett meg az idén a tartományi sport- és ifjúsági titkárság, és mekkora összeg áll rendelkezésre?

– A titkárság sportágazata által kidolgozott pályázatok február 2-án jelentek meg a honlapon, és március 2-áig lehet jelentkezni. A sportprogramok fejlesztésére összesen 335.335.000 dinár áll rendelkezésre, ami enyhén csökkentett keret a tavalyihoz képest, de továbbra is jelentős támogatás a vajdasági sportélet számára. Ezen belül több külön pályázati kategória szerepel. A Vajdaság sportéletének fejlődéséhez hozzájáruló programok finanszírozására 80 millió dinárt különítettünk el, a Vajdaság érdekét képviselő sportrendezvények szervezésére, illetve a nemzetközi versenyeken való részvételre 40 millió dinár jut, az iskolai és egyetemi sport külön programjaira 8 millió dinárt, a nők sportban való érvényesülésének támogatására pedig 7 millió dinárt irányoztunk elő. A legnagyobb külön keret az idén is a sportinfrastruktúra fejlesztésére jut: sportpályák, csarnokok és egyéb létesítmények felújítására, adaptálására és építésére 350 millió dinár áll rendelkezésre. A tehetséggondozás szintén fontos része a támogatási rendszernek. A vajdasági tehetséges fiatal sportolók ösztöndíjprogramjára 24 millió dinárt különítettünk el. A tartományi ágazati sportszövetségek éves programjaira 113 millió dinár, külön programjaik finanszírozására pedig 33 millió dinár jut. Az ifjúságpolitikai programokra összesen 30 millió dinár áll rendelkezésre. A tehetséges diákok jutalmazására 10 millió dinárt, az ifjúsági irodák létrehozására és megerősítésére 3 millió dinárt, a Tehetségalap program megvalósítására pedig 2 millió dinárt biztosítottunk. A Momčilo Tapavica különleges sportolói díj összege 150 ezer dinár.

Kik pályázhatnak ezekre a támogatásokra, és milyen programokat szeretnének elsősorban segíteni?

– A sportprogramokra kiírt pályázatok esetében sportegyesületek, területi sportszövetségek és más sportszervezetek jelentkezhetnek. Támogatást kaphatnak például sportprogramok, edzőtáborok, rendezvények, kisebb nemzetközi versenyeken való részvétel, iskolai sporteseményekhez vagy akár egyesületi jubileumokhoz kapcsolódó tornák. A titkárság célja, hogy támogassa a sportélet működését és a közösségi sportprogramokat, ezért a kisebb egyesületek is eséllyel pályázhatnak. A programtámogatások összege általában a program jellegétől és nagyságától függően 100–150 ezer dinártól akár 300–400 ezer dinárig terjedhet. A szakmai háttér erősítésére is figyelmet fordítunk: a Vajdasági Sportszövetségen keresztül 7,7 millió dinárból több mint száz edző képzését támogatjuk különböző sportágakban, immár negyedik éve. A képzéseket a Vajdasági Sportorvosi Intézettel együttműködve szervezzük meg.

Milyen elvek alapján osztják el a támogatások összegét a különböző sportágak között?

– A támogatási rendszer több kategóriára épül. Vajdaságban 16-17 kiemelt sportág van, amelyek emelt szintű támogatást kapnak. Emellett létezik egy középkategória és egy harmadik kategória is, amelybe a kevésbé népszerű sportágak tartoznak. A rendszer alapelve, hogy minden bejegyzett és működő sportág esélyt kapjon, tehát senki nincs kizárva a támogatásokból. Így a nagyobb sportágak mellett a kisebb, kevésbé ismert sportágak is támogatáshoz juthatnak.

Milyen határidőkre kell figyelniük az érdeklődőknek, és mit jelent a gyakorlatban az új, elektronikus pályázási rendszer?

– A sportprogramokra és az ifjúságpolitikai pályázatokra március 2-áig lehet jelentkezni. A sportinfrastruktúra esetében a határidő hosszabb, mivel összetettebb dokumentációra van szükség, és elsősorban az önkormányzatok, illetve a sportlétesítmények tulajdonosai pályázhatnak. Fontos változás, hogy a pályázás teljes egészében elektronikus úton történik. A titkárság már tavaly megszüntette a papíralapú pályázást, és minden kiíráshoz külön e-mail-címet, külön pályázatkezelőt rendeltek. Csak azokat a pályázatokat veszik figyelembe, amelyek a megadott határidőig, a megfelelő címre érkeznek be. A formanyomtatványok szerkezete minden évben kisebb módosításokon esik át, ezért fontos, hogy a pályázók mindig az aktuális dokumentumokat használják. A pályázathoz szükséges mellékletek – például a bejegyzési dokumentumok, a program leírása vagy az illeték befizetésének igazolása – hiányában a jelentkezés nem tekinthető érvényesnek.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a támogatásokat mennyire sikerül eljuttatni a kisebb közösségekbe, a kisebb egyesületekhez, illetve a szórványba?

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy a támogatások a kisebb településekre is eljutnak. Tavaly a sportprogramok esetében több mint 300 sikeres pályázat volt, a sportinfrastruktúrával együtt pedig összesen 600–700 nyertes pályázat valósult meg. A támogatott klubok között számos kisebb közösség egyesülete is szerepel. Például Székelykevén az asztaliteniszklub, Magyarittabén a labdarúgóklub, Muzslyán a kézilabdaklub, Csókán több sportegyesület, Tornyoson a sakk-klub, valamint Magyarkanizsán, Zentán és Adán különböző sportágakban működő klubok kaptak támogatást. Az infrastruktúra terén is megvalósultak kisebb településeket érintő beruházások. Magyarittabén például sportpályát újítottak fel, ez mintegy 7,5 millió dinárba került, Gunarason pedig 4,2 millió dinárból valósult meg a sportpálya felújítása a tartományi kormány tartalék forrásaiból.

Mit üzen azoknak a sportszervezeteknek és fiataloknak, akik még bizonytalanok, hogy pályázzanak-e?

– Azt üzenem, hogy bátran pályázzanak, és ha bizonytalanok, keressék a titkárságot. Minden érdeklődőnek igyekszünk segíteni abban, hogy a pályázata formailag és tartalmilag is megfelelő legyen. Sok kisebb településen kiváló sportmunkát végeznek, de a pályázati rendszerrel kapcsolatban bátortalanabbak. Ezért fontos, hogy előzetesen érdeklődjenek, kérjenek útmutatást, mert így elkerülhetők a formai hibák, és nagyobb eséllyel juthatnak támogatáshoz. Az a cél, hogy minél több egyesület és közösség éljen a lehetőségekkel, és a támogatások valóban a vajdasági sportélet fejlődését szolgálják.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kormányos László (Fotó: Ótos András)