Ljubiša Pejičić, a Srbijavoz megbízott igazgatója bejelentette: a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal forgalomba helyezése február 20-a és március 15-e között várható. Elmondása szerint a vonalon naponta nyolc járat közlekedik majd, ezek közül kettő közvetlen összeköttetést biztosít Bécs felé.
– A pontos dátum egyelőre még nem ismert, de mindenképpen február 20. és március 15. közötti időszakkal számolunk. Amint megszületik a megállapodás a magyar partnerekkel és a két ország illetékes állami szerveivel, a nyilvánosságot azonnal tájékoztatjuk – közölte Pejičić.
Hozzátette: a Belgrád–Budapest útvonalon magyar vasúti szolgáltató is közlekedtet majd járatokat.
– Két járat Bécsbe irányul, egy pedig Budapestre, ezeket a magyar kollégák üzemeltetik – fejtette ki.
Pejičić elmondta: a Szabadkáig jelenleg közlekedő három Soko szerelvény mellett öt új, Kínából beszerzett vonatot is forgalomba állítanak Budapest irányába. Mint mondta, az utóbbi időszakban intenzív képzés zajlik mind a szerb, mind a magyar mozdonyvezetők számára.
A határellenőrzés kapcsán hangsúlyozta: Szerbia és Magyarország közös álláspontja szerint az eljárás egyetlen határállomáson történik majd.
– Erre Kelebia állomást jelölték ki. Az utasoknak nem kell elhagyniuk a vonatot, az ellenőrzés nagyjából harminc percig tart – ismertette.
Hozzátette: mindez nem befolyásolja a Belgrád–Szabadka közötti menetrendet.
A jövő évi tervekről szólva Pejičić kiemelte: 2026-ban a Belgrád–Budapest vasútvonal megnyitása mellett új mozdonyok és kínai gyártmányú vonatok beszerzését is tervezik, elsősorban a 2027-ben Belgrádban megrendezésre kerülő Expo szakkiállítás igényeinek kiszolgálására.
Nyitókép: Napi nyolc járat indul, kettő közvetlenül Bécsbe – a határellenőrzés Kelebián, a vonat elhagyása nélkül történik majd (Fotó: Ótos András felvétele)


