2024. május 9., csütörtök

Bensedin a régiónak

Az európai integráció felgyorsítására lenne szükség a regionális kérdések rendezése érdekében

Szerbia nem lehet elégedett az uniós csatlakozási folyamat ütemével, noha sokkal felkészültebb, mint azt a számok, a megnyitott és lezárt tárgyalási fejezetek tükrözik, értékelte tegnap Az Európai Unió mint stratégiai választás – Szerbia és Románia tapasztalatai című konferencián a belgrádi Zira Hotelben Ivica Dačić, a szerbiai parlament távozó elnöke, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője. Szerinte az uniós csatlakozásnak egyfajta „Bensedinként” (nyugtatóként) kellene hatnia a regionális viszonyokra, a folyamat lassúsága miatt azonban maga a gondolat nem fejthet ki megfelelő hatást. Közölte, hogy az európai integrációk terén, a törvények összehangolása, az uniós elvárások teljesítése terén országunk sokkal előrébb tart már, mint azt Brüsszel ténylegesen felismerte a hátramaradt fejezetek megnyitásával.

Kitért a Nyitott Balkán elképzelésének megvalósítására is, s úgy fogalmazott, nincs igazuk azoknak, akik az EU helyetti új regionális kezdeményezésként beszélnek arról, mert nem az Unió helyettesítése a cél, hanem az, hogy megoldják a regionális problémákat addig a pillanatig, amíg nem történik meg maga az integráció, a régió államai közötti együttműködés, az összeköttetések csakis elősegíthetik a csatlakozást is, semmiképp sem gátolják azt. Dačić egyetlen érvet sem lát arra, hogy valaki ellenezze a csatlakozást a Nyitott Balkánhoz, mert az országok csakis nyernek a kezdeményezéssel, azok ellenzik csupán, akik tisztán politikai érdekek miatt hoznak döntéseket.

Az uniós csatlakozás népszerűségének csökkenését illetően, a házelnök úgy látja, a polgárok nincsenek az uniós közeledés ellen, de kissé belefáradtak az integráció lassú folyamatába, ahogyan az Unió is belefáradt a bővítésbe. Ha valamit kifogásolnak a szerbiaiak, akkor az a szerbiai problémáknak az uniós megközelítése, s egyes alkalmakkor láthatóan kettős mércék alkalmazása, értékelte.

A folyamat cammogásáért Dačić szerint egyformán felelősség terheli Belgrádot és Brüsszelt is, tény azonban, hogy Belgrád továbbra is stratégiai elköteleződésként kezeli az EU-csatlakozást. A parlament elnöke szerint nem lehetetlen az uniós felzárkózás gyorsítása és önálló szerbiai külpolitika folytatása.