2025. december 28., vasárnap

Vučić: Az egyetemisták indították el a legnemesebb eszmét – a független Szerbia gondolatát

Aleksandar Vučić államfő ma este kijelentette: hálás azoknak az egyetemistáknak és fiataloknak, akik az év elején elindították a legnemesebb eszmét, vagyis egy független Szerbia gondolatát, ahol tisztességes emberek nem akarnak senkit bántani, hanem nyugodt, normális életet szeretnének élni.

Vučić a köztársasági parlament épülete előtti téren tartott beszédében elmondta: egy évvel ezelőtt úgy hitte, hogy az egyetemeket blokád alatt tartó hallgatók elégedetlensége az újvidéki vasútállomás előtetőjének tragikus leomlásával függ össze, ezért igyekezett minden követelésüket teljesíteni.

– Úgy hallgattunk rájuk, mintha Istentől jött volna minden szavuk, még akkor is, amikor nyilvánvaló ellentmondások voltak – fogalmazott. Hozzátette: minél több követelést teljesítettek, annál arrogánsabbá váltak, azt állítva, hogy az állami vezetésnek nincs jogköre, és ők fogják rendbe tenni az országot más államok érdekében, Szerbia lerombolására törekedve.

Vučić szerint Szerbia ekkor gazdaságilag és politikailag is erős volt, szuverén politikát folytatott, és mert véleményt mondani az ukrajnai háborúról és Koszovóról is.

Az elnök szerint hamis hírekkel próbálták manipulálni a közvéleményt, többek között egy nem létező valjevói fiú meggyilkolásáról szóló állítással, majd március 15-e után a hangágyú történetével.

– Hazudtak, és ma is hazudnak a saját országuk ellen. Közben megjelentek azok a fiatalok, akiknek megtiltották a tanulást, a normális életet, és még meg is bélyegezték őket. Ettől vált minden perverzen fordítottá ebben az országban – jelentette ki Vučić.

Aleksandar Vučić 19.30 körül érkezett meg a parlament előtti térre, ahol nagy számú polgár fogadta tapsviharral.

Az elnökkel együtt jelent meg Ana Brnabić házelnök, Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke, valamint Miloš Pavlović egyetemi hallgató. A tömegben jelen volt Milan Bogdanović is, akit korábban fegyverrel sebesítettek meg a sátortábor elleni egyik támadás során.

A parlament előtt karácsonyi falu standjait állították fel, ahol ünnepi díszeket, ételt és italt kínálnak, miközben hazafias szerb dalok szólnak.

Vučić bejelentette, hogy megkezdődik a sátrak és kordonok eltávolítása, és a területet néhány napra a karácsonyi falunak adják át. A Nikola Pašić tér január 2-án vagy 3-án újra megnyílik a forgalom előtt.

Loading Instagram...
Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az államfő bejelentette, hogy köztársasági parlament előtti téren lévő sátortábor helyén karácsonyi falut alakítanak ki (Fotó: Beta)