2025. december 28., vasárnap

Szerbia méltóságának győzelme

Milica Đurđević Stamenkovski munka-, veterán- és szociálisügyi miniszter vasárnap kijelentette, hogy az állam jelentős veszteségeket szenvedett el a politikai válság miatt, és hozzátette, hogy ma este a Pionír parkból olyan üzenetet küldenek, amely lezár egy olyan korszakot is, amelynek célja – ahogy fogalmazott – mély politikai válságba taszítani az országot.

A miniszter ezt a Tanjugnak nyilatkozta, reagálva Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentésére, miszerint még ma este megkezdődik a szerb parlament épülete előtt hónapok óta fennálló sátortábor felszámolása. Vučić elnök bejelentése szerint karácsonyi kirakodóvásár kerül a helyére.

Milica Đurđević Stamenkovski hangsúlyozta, hogy ez a lépés „a méltóság győzelmét” jelenti, és annak bizonyítéka, hogy Szerbia ereje megkérdőjelezhetetlen.

„Kevés állam lenne képes átvészelni mindazt, amin mi keresztülmentünk az elmúlt több mint egy évben, és természetesen a következő évben is komoly kihívások várnak ránk. A teljes geopolitikai helyzet összefonódik a belpolitikai történésekkel, de ami igazán jelentős, az az, hogy Szerbia megmutatta erejét, ellenálló képességét, és a népünk mindenekelőtt bölcsességet tanúsított” – mondta a miniszter.

Magyar ember Magyar Szót érdemel