2025. december 23., kedd

Magas szakmai mércéknek megfelelően

Prof. dr. Dudás Attilát alkotmánybírónak választotta az államfő

Prof. dr. Dudás Attilát alkotmánybírónak választották. Ő lett egyike azoknak a jelölteknek, akiket a köztársasági képviselőház támogatásával a köztársasági elnök, Aleksandar Vučić nevezett ki, erről a döntés a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 114/2025 számában jelent meg, amelyről dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke számolt be először.

Mint arra dr. Pásztor Bálint közösségi oldalán rámutatott, harmadszor fordul elő, hogy a VMSZ jelöltjét alkotmánybíróvá választják.

– Ez súly, felelősség és jelenlét ott, ahol az alkotmány által szavatolt jogok sorsa eldől – szögezte le a VMSZ elnöke.

Prof. dr. Dudás Attila

Prof. dr. Dudás Attila

A döntés kapcsán megkerestük dr. Dudás Attilát is, aki lapunknak kiemelte, igyekezni fog a tudásának megfelelően a lehető legjobban helyt állni az új kihívásokban.

– Hatalmas megtiszteltetésnek tekintem, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség engem javasolt alkotmánybírónak. Az újabb kori szerb alkotmánytörténetben, azaz a 2006-os, hatályos alkotmányunk elfogadását követően kialakult egy íratlan szokás, nevezhetjük talán már alkotmányos szokásjognak is, hogy egy alkotmánybírót a vajdasági magyar közösség jelölhet. Először prof. dr. Kartag-Ódri Ágnest nevezte ki 2007-ben alkotmánybírónak a mi közösségünkből Boris Tadić akkori köztársasági elnök a VMSZ javaslatára, utána 2016-ban prof. dr. Korhecz Tamást, szintén a VMSZ javaslatára Tomislav Nikolić akkori köztársasági elnök. Mindketten rendkívül magas szakmai mércéket állítottak fel, amelyeknek legjobb képességeimhez és tudásomhoz mérten igyekszem megfelelni. Hiszem azt, hogy közösségünk csak akkor marad meg a szülőföldjén és integrálódik hatékonyan a szerb társadalomba, ha minden szinten törekszünk a szakmánkban érvényesülni, és a lehető legjobb teljesítményt hozzuk ki magunkból. Jómagam is erre törekszem – emelte ki dr. Dudás Attila.

Az Alkotmánybíróságot tizenöt bíró alkotja. Az idén csupán tizenhárom új alkotmánybírót neveznek ki, ugyanis Vladan Petrov és Nataša Plavšić mandátuma nem járt le. Öt alkotmánybírót az államfő listájáról: Dobrosav Milovanovićot, Maja Popovićot, Mihajlo Rabrenovićot, Milan Rapajićot és Bojan Tubićot a köztársasági képviselőház a múlt héten választotta meg, többségi szavazattal. Arról a tízfős listáról, amelyet a parlament továbbított az államfőnek, Aleksandar Vučić további ötöt választott ki. A megmaradt három alkotmánybíróról a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése dönt.

Az alkotmányírók ünnepélyes keretek között a köztársasági képviselőházban teszik le alkotmánybírói esküjüket. A mandátumuk kilenc évre szól.

Magyar ember Magyar Szót érdemel