2025. december 5., péntek

Több érdekelt féllel is folynak tárgyalások

A NIS kifizette a dolgozók decemberi bérét

Kiril Tjurdenjev, a Szerbia Kőolajipari Vállalat (NIS) vezérigazgatója a munkavállalókhoz intézett beszédében elmondta, hogy több érdekelt féllel is folynak tárgyalások a tulajdonosi szerkezet átalakításáról, és még mindig van esély arra, hogy a vállalat megkapja a szükséges engedélyt az Egyesült Államoktól – közölte a Tanjug.

Hozzátette, hogy a kőolajfinomító, és ennek következtében a Petrohemija működése jelenleg szünetel a nyersolaj hiánya miatt.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a NIS előre kifizette az alkalmazottak bérét, hogy elkerülje a kifizetésekkel kapcsolatos nehézségeket. A decemberi béreket, valamint az összes kapcsolódó bónuszt és prémiumot ma folyósították.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy továbbra is van lehetőség engedélyt szerezni az OFAC-tól vállalatunk zökkenőmentes működéséhez, amíg a tulajdonosi szerkezet átalakításáról szóló tárgyalások folytatódnak. Ebben az esetben készen állunk arra, hogy a lehető leghamarabb újraindítsuk a finomítót. Minden aktuális kérdésben együttműködünk az állami hatóságokkal, és élvezzük támogatásukat – mondta Tjurdenjev.

Hozzátette, hogy a vezetőség jelenleg főként az üzlet stabilitásának fenntartására összpontosít, amennyire a körülmények engedik.

– Megértem, hogy az alkalmazottak aggódnak a vállalat bizonytalan helyzete miatt. Nagyra értékelem, hogy továbbra is felelősségteljesen és odaadóan végzik munkájukat, mert ez a vállalat legszilárdabb alapja – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Korábbi felvétel/Magyar Szó archívum