Új lendületet vett az Európai Unió bővítési folyamata, új geopolitikai tudatosság van kialakulóban, fogalmazott tegnap Luca Gori, Olaszország szerbiai nagykövete a Nyugat-Balkán 2030 című konferencia megnyitóján a belgrádi Sava Központban a nemzetközi, európai és regionális intézmények és kormányok képviselőit, valamint befektetőket és innovátorokat egybegyűjtő találkozó kezdetén.
A The Region magazin által szervezett idei konferencia programja három panelbeszélgetést foglal magában, amelyeket a regionális integrációnak és az EU-csatlakozásnak, a zöldátállásnak, valamint a digitalizációnak és modernizációnak szenteltek. – Amikor a nyugat-balkáni bővítést figyeljük, elmondhatjuk, hogy egyrészt egyszerre próbáljuk lezárni a fejezeteket és klasztereket, hogy az országok tagokká váljanak, másrészt meg geopolitikai játszmát, versenyt is folytatunk így a világ több országával – mondta Gori.
– Először is újra kell gondolnunk a bővítési módszertant. Másodszor, meg kell reformálnunk az EU-t, hogy készen álljon az új tagok fogadására. Ha hitelesek akarunk lenni a bővítési folyamattal kapcsolatban, előre kell lépnünk abban – értékelte.
A konferencián felszólalt Matilde Mort, az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerbiai állandó koordinátora is, aki elmondta, hogy a régió mélyebb integrációjához elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése, az energetikai átállás felgyorsításához pedig a határon átnyúló villamosenergia-szállítás fejlesztésére lenne szükség. Hozzátette, hogy a beruházások csak részei az integrációnak, és hogy az emberi erőforrás legalább ennyire fontos.
Nyitókép: Beta



