Nélkülözhetetlen a tapasztalat bősége

Nemrégiben lezajlott Újvidéken a Szerb Idegsebészeti Társaság szervezésében megtartott Etikai és jogi aspektusok az idegsebészetben a 21. században – kihívások és lehetőségek című nemzetközi kongresszus, amelynek házigazdája a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikája volt, a szervezésben pedig részt vállalt az Európai Idegsebészeti Társaságok Szövetségének Etikai és Jogi Bizottsága, a Török Idegsebészeti Társaság, illetve a Délkelet-európai Idegsebészeti Társaság is. A kongresszus az első olyan eseménynek számított a nemzetközi idegsebészeti közösségben, amely teljes egészében az idegsebészet etikai és jogi kérdéseivel foglalkozott. Prof. dr. Gyülvészi Gyula, a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központ igazgatóhelyettese lapunknak adott interjújában rámutatott arra, a tudományos program fő témái között szerepelt a betegek autonómiája, a tájékozott beleegyezés és az adatvédelem, a telemedicina (távkezelés), a mesterséges intelligencia és az adatbiztonság, az új technológiák, innovációk és az etikai kihívások kérdése is a klinikai vizsgálatokban, a jogi és szakmai felelősség témája, az etika kérdése az idegsebészeti oktatásban, valamint számos más téma is. A kongresszuson 100 meghívott előadó vett részt, 30 különböző országból, a világ minden részéről, több mint 500 résztvevővel zajlott le a négynapos rendezvény, melyet – felismerve annak jelentőségét – a vajdasági kormány jelentős támogatásban részesített. Ez már a 11. kongresszus volt, 2015 óta rendezik meg ezeket, korábban már a gerincbetegségekről, a cerebrovaszkuláris (agyi vérereket érintő) betegségekről, tavaly Belgrádban a gyerek-idegsebészeti kérdésekről is szó volt. Prof. dr. Gyülvészi Gyulával most az idei, nagy sikerű konferencia kérdésköréhez kapcsolódva beszélgettünk.

■ Az etikának nagy jelentősége van az egészségügyben. Az idegsebészeten belül van-e olyan specifikum, ami még fontosabbá vagy különlegesebbé teszi az etikai kérdéseket, megkülönbözteti azokat más területeken tapasztalt helyzetektől? Milyen etikai kérdések jelenhetnek meg az idegsebészetben?

– Az egészségügyben nagyon fontos elem az etikai és a jogi aspektus. Az idegsebészet azért különös, mert egy nagyon magasan specializált része az egészségügynek, magas technológia szükséges ezeknek a beavatkozásoknak, a diagnosztikának az elvégzéséhez. A betegek sokszor nem tudnak maguk döntést hozni a saját gyógyításukról; hogy csak egy példát mondjak, agytumorjuk van, ami miatt elmezavar lép fel. Emellett rengeteg a technológiai újítás, a szofisztikált megoldások, ezekre a diagnosztikai és a műtéti műszerekre sokat támaszkodunk. Etikai kollegiális kérdések merülnek fel: ha a gép téved egy beavatkozás során, akkor ki a hibás, a gép, melyre alapozunk, vagy a sebész? Szabad-e teljesen a technológiára hagyatkozni? Ezek mind etikai vita tárgyát képező kérdések.

■ A beteg autonómiájával kapcsolatban felmerülhet a kérdés, ki dönthet helyette? Mi a helyzet ma e tekintetben?

– A hazai törvény szerint a betegnek csak a törvényes gyámja, képviselője írhat alá dokumentumokat, beleegyezéseket.

■ Előfordulhat viszont, hogy ilyen személy nincs...

– Nagyon gyakran előfordul. Ha nem tud a beteg aláírni, a kezelés kimenetele szempontjából a beteg számára legjobb módszert választjuk. A műtétet, beavatkozást el lehet végezni úgy, hogy három idegsebész aláírja a meghagyást, mely szerint ez szükséges beavatkozás. Gyakran érkeznek olyan sürgős esetek is, amikor a betegek nincsenek eszméletüknél, s három specialista, az aneszteziológus, a neurológus és az idegsebész aláírhat a beleegyezési lapra, majd sürgősen elvégezzük a műtétet, mert azzal menthetjük meg az illetőnek az életét.

■ Vannak olyan esetek is, amikor – mivel idegsebészetről van szó és az agyat érintő problémákról – a beteg magánál volt egy ideig, de az adott pillanatban, mondjuk, a kognitív funkciói már nem olyanok, hogy döntést hozhasson. Mi a teendő?

– Mihamarabb értesítenünk kell ilyenkor a családot, el kell magyarázni a beteg állapotát és a szükséges beavatkozásokat. Ennek a beszélgetésnek az iratokban is nyomát kell hagynunk. Egyszerűen léteznek olyan betegségek, amelyeknél szinte várható is egy időpontban az átmeneti rosszabbodás. Az eljárás itt sem változik sokban, hiszen a család nem számít törvényes gyámnak, nem írhat alá, de informálni kell, így ugyanis kisebb a későbbi jogi következményeknek a kockázata.

■ Gyakran óriási probléma az idegsebészetben is, hogy az adott beteg fél, tart egy esetleges agyi beavatkozástól, és elutasítja azt. Az orvosnak viszont meggyőződése, hogy az a betegség kimenetelére nézve a lehető legjobb megoldás lenne. Ilyenkor mit lehet tenni? Megpróbálja a beteget meggyőzni, esetleg a családtagokat? Hogy lehet ilyenkor sikert elérni?

– Sokat beszélgetünk a beteggel, megpróbáljuk elmagyarázni, miért szükséges a műtét, milyen kimenetele lehet, ha abba nem egyezik bele. Ha nem járunk sikerrel, a családot is be kell vonnunk, hátha ők hatnak rá, hiszen a legjobb kimenetelt szeretnénk elérni. Ha ez sem segít, általában pszichológust is bevonunk, aki elkészíti a beteg pszichológiai profilját. Ha azt az eredményt kapjuk, hogy az illető teljesen beszámítható és döntésképes, nem tehetünk mást, el kell bocsátanunk. A gond csak az, hogy az efféle esetek egy idő után, állapotuk rosszabbodásával, sokszor kómában kerülnek vissza hozzánk. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy a családra hagyatkozunk: amennyiben továbbra sem változtatják meg a korábbi álláspontját a betegnek, nem léphetünk fel mindannyiuk akarata ellenében.

■ Az idegsebészet rendkívül költséges, magas technológiát és emberi erőforrásokat is igénylő ágazata az orvostudománynak. A Covid ideje alatt, sajnos, tapasztaltuk, hogy az orvosoknak sokszor dönteniük kellett, melyik beteget részesítik előnyben. Ilyen helyzetek előfordulnak ebben az összetett ágazatban?

– Ritkán, de megeshet. Szerencsére nem mindegyik beteg számít nagyon sürgősnek, de ha megesik ilyesmi, főleg éjjel, behívjuk a másnapi ügyeletes sebészt, aki megműti az illetőt. Sajnos a gyerekklinikán már két éve nincs idegsebész, így megesik, hogy a tartományi kórházban meg a gyerekosztályon is egyszerre kell beavatkozást végrehajtani.

■ Látva a felsorolt példák sokaságát, mennyire megterhelő mindezeket a döntéseket nap mint nap meghozni?

– Kétségkívül nyomást jelent, mert itt emberéletekről van szó minden esetben, nem egy sebhelynek az ellátásáról. Azt hiszem, igazából éppen ez az etikai döntéshozási része a nehezebb ennek a munkának. Magát a beavatkozást még lehet, sokan meg is tudnák tanulni. De ilyen döntéseket hozni csak óriási tapasztalattal és éleslátással lehet. Nem mindig az a beteg érdeke, hogy interveniáljunk. Máskor meg – egyszerűen elengedhetetlen e lépés.