2025. október 26., vasárnap

Antić: Az alkohol a közlekedési balesetek egyik fő oka

A közlekedésbiztonsági szakértő szerint az újbelgrádi tragédia is rávilágít arra, mennyire súlyos következményei lehetnek az ittas vezetésnek

A közlekedési balesetek hirtelen következnek be, és gyakran súlyos következményekkel járnak, ezért különösen fontos a közlekedési szabályok szigorú betartása – hangsúlyozta Boris Antić közlekedésbiztonsági szakértő. Hozzátette: az alkohol továbbra is az egyik legmeghatározóbb tényező, amely hozzájárul a balesetek bekövetkezéséhez.

Antić a Tanjug hírügynökségnek nyilatkozott az éjszaka Újbelgrádban történt tragikus balesettel kapcsolatban, amelyben három ember vesztette életét. Elmondta, hogy a történtek körülményeit először az ügyészség vizsgálja ki.

– Csak az ügyészség által összegyűjtött valamennyi bizonyíték birtokában kerülhet sor szakértői – közlekedéstechnikai – vizsgálatra és a baleset egyes elemeinek pontos meghatározására. Előny, hogy a városnak ezt a részét több térfigyelő kamera is rögzíti, így várhatóan videofelvételek is rendelkezésre állnak majd, amelyek segítségével hitelesen megállapítható, hogyan történt a baleset – mondta Antić.

A sajtóban megjelent információk alapján a baleset egyik kulcstényezője az volt, hogy az egyik járművezető a piros jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe, és oldalirányban ütközött egy másik autóval.

Arra a kérdésre, hogy a sofőr a baleset idején alkoholos befolyásoltság alatt állt-e, Antić hangsúlyozta: az alkohol világszerte, így Szerbiában is az egyik legfontosabb, balesetekhez vezető tényezőként szerepel a statisztikákban.

– Az alkohol hatása alatt álló személy gyakran olyasmit tesz, amit józanul nem tenne meg, és elmulasztja megtenni azokat a dolgokat, amelyek a biztonságos közlekedéshez szükségesek. Ennek a sofőrnek meg kellett volna állnia a piros lámpánál – ezt nem tette meg – fogalmazott Antić.

Hozzátette, hogy mivel a baleset ittas állapotban történt, a sofőrre a törvény szerint szigorúbb, akár öt-tizenöt év közötti szabadságvesztés is kiszabható.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay