A cikkhez képgaléria tartozik.
A szombati előfutamok során Rozs Anna Júlia (Magyarkanizsa) Vajk nevű lovával magabiztosan nyerte a futamát és jutott tovább a holnapi középdöntőbe. Zboray Viktória (Adorján) a saját futamában Licino London nyergében másodikként ért célba. A futott ideje a délutáni órákban nem bizonyult elégnek a második leggyorsabb helyhez, de a verseny során az egyik győztes sérülés miatt visszalépett, így a nap végére két „szerencsés vesztest” választottak az egy helyett. Ennek köszönhetően Zboray Viktória is továbbjutott a vasárnapi középdöntőbe és ez azt jelenti, hogy az adorjáni Borsos Csabának két lova is ott lesz a holnapi középfutamban.

Cékus Noémi verseny közben (Fotó: Ótos András felvétele)
A kora délutáni szereplés után a vajdaságiak a tizedik futamban kerültek újra a középpontba, amikor is Kishegyes lovasának szurkolhattunk. Cékus Árpád Colt nyergében áll a startvonalhoz és az első két körben vezette a sort, majd a második helyre csúszott vissza. A futam hátralévő részében már nem tudta visszaszerezni az első helyet Őcsény lovasáról, így másodikként ért célba.
A 11. előfutamban bácsfeketehegyi színekben My Boy Lakáj nyergében Cékus Noémi lovagolt. A tízéves kisbéri félvér és lovasa kiválóan helytállt az erős mezőnyben. Az első kört harmadikként zárta, de rutinos lovasként feljött a második helyre. A győzelmet végül a favorit bajai versenyző szerezte meg, másodikként a Cékus Noémi ért a célba.
A 12. futamban Koncz Dorottya pattant Hűség nyergébe és büszkén képviselték Szabadkát. A verseny során végig a második helyen lovagolt, többször is próbált a külső íven támadni és az élre törni, de Penc lovasát nem tudtam megelőzni, ezért másodikként ért célba.

Szabadka nagy küzdelemben maradt alul (Fotó: Ótos András felvétele)
Nézői szempontból a nap egyik legizgalmasabb versenye kétséget kizáróan a hetedik előfutam volt. Csiki Laura, Szentkirály lovasa az első körben még utolsó volt, de jelentős lemaradása ellenére sem adta fel és óriási küzdelemben hatalmas sprinttel megnyerte a futamot.
A Kocsitoló versenyen a zentai Tiszavirág csapat is részt vett és a második helyet szerezték meg. Derekasan helytálltálltak, de sajnos nem jutottak tovább. A szombati program a Győri Ördöglovasok bemutatójával és a Szilvásváradi ménes hajtásával ért véget.
A 18. Nemzeti Vágtán vasárnap tartják a hagyományőrző huszárversenyeket, a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatóját, a Gömöri Lovas Egyesület végvári vitézek bemutatóját, valamint a különböző kategóriák középfutamait és döntőit. A Nemzeti Vágta középfutamai 10 órakor kezdődnek, szurkoljunk együtt a vajdaságiaknak. A díjátadó ünnepség várhatóan 17 óra körül lesz.

Nyitókép: Cékus Árpád és lova Colt mindent beleadott és kiválón helytállt (Fotó: Ótos András felvétele)