Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke szerint Aleksandar Vučić államfő televíziós vitára szóló meghívása az egyetemista mozgalom képviselői felé lehetőséget teremt a feszültség csökkentésére, valamint arra, hogy minden fél bemutathassa elképzeléseit és a Szerbia jövőjéről alkotott vízióját.
Brnabić hangsúlyozta, hogy azok, akik zárlatokat tartanak, azonnal elutasították az államfő kéznyújtását és azt a lehetőséget, hogy nyilvánosan ismertessék saját programjukat. Véleménye szerint ennek három oka van:
– Mert nincsenek olyan embereik, akik párbeszéd útján képesek lennének legyőzni őt. Mert nincs sem tervük, sem programjuk. És mert az egyetlen víziójuk Szerbia jövőjéről az erőszak. Ennyi – fogalmazott a képviselőház elnöke.

Nyitókép: Korábbi felvétel/Beta