2025. augusztus 21., csütörtök

Előrehozott választások lehetnek decemberben

A Nedeljnik több forrásra hivatkozva arról ír, hogy Aleksandar Vučić elnök szeptemberben vagy októberben minden szinten kiírhatja az előrehozott választásokat. A lap szerint, ha a kormány által beharangozott gazdasági intézkedések gyorsan eredményt hoznak, a választásokat december végén tarthatják meg.

A lap értesülései szerint Vučić így előzné meg az egyetemi tanév kezdetére, novemberre várt újabb hallgatói blokádokat, valamint a támogatottságának további csökkenését. A választások előtt fő ütőkártyájának a bérek és a nyugdíjak emelését tekinti. A választások kiírásával megnehezítené a hallgatók és az ellenzék által tervezett szavazatszámlálási kontrollt.

Az egyik forgatókönyv szerint Vučić saját elnöki mandátumát is lerövidítené, és a kormányfői posztra pályázna, miközben a hatalom jelöltjeként ismét megjelenhetne Tomislav Nikolić volt köztársasági elnök.

– Legalábbis így állítják a jól értesültnek mondott források. Azért hangsúlyozzuk, hogy állítólag, mert senki sem tudhatja biztosan, mi Vučić terve. A választásokról szóló döntés egyedül az ő fejében létezik – írja Dušan Telesković a Nedeljnik hasábjain.

Vučić már megkezdte kampányát, amelynek része az általa meghirdetett gazdasági intézkedések is, amelyek szeptember 1-jétől lépnek hatályba. Ezek közé tartozik az alapvető termékek árának mérséklése, a kedvezőbb kamatozású fogyasztási hitelek, valamint a legszegényebb rétegeknek és a nyugdíjasoknak szánt további támogatások.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Nedeljnik értesülései szerint, ha a kormány által beharangozott gazdasági intézkedések gyorsan eredményt hoznak, a választásokat december végén tarthatják meg (Fotó: Beta)