2025. augusztus 1., péntek

Összefogásban az erő

Lezárult a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor

Tusnádfürdő ismét a közéleti, kulturális és nemzetpolitikai párbeszéd központjává vált. A „Ránk számíthatsz!” mottóval meghirdetett esemény újabb mérföldkövet jelentett a rendezvény történetében, programkínálatában, résztvevői számában és hatásában egyaránt. A szabadegyetem immár nemcsak egy nyári tábor szerepét töltötte be, hanem szellemi műhely, a határokon átívelő magyar közösség egyik legfontosabb találkozási pontja volt. Az idén 71 partnerszervezet részvételével mintegy ezer előadó vett részt a több mint 500 program lebonyolításában. A résztvevők 40 különböző helyszínen kapcsolódhattak be politikai, társadalmi és kulturális témákat feldolgozó beszélgetésekbe, előadásokba, műhelymunkákba és vitákba. Tusványos fókuszában most is a nemzet jövője, az összefogás lehetőségei és a generációkat összekötő közös gondolkodás állt. A rendezvény zárónapja egyértelműen csúcspontra futott: a szombati programok iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a szervezők – az illetékes hatóságokkal egyeztetve – kénytelenek voltak időszakosan lezárni a beléptetést a helyszínen. Ez a lépés is jól jelzi: Tusványos mára nem csupán politikai és értelmiségi fórum, de olyan tömegeket megszólító esemény, amelyre sokan nemcsak tájékozódni, hanem feltöltődni és közösséget építeni is érkeznek.
 
A politikai gondolatok és személyes történetek metszéspontján megszületett az a párbeszéd, amely évről évre Tusványos szellemi gerincét adja (Ótos András felvétele)

A politikai gondolatok és személyes történetek metszéspontján megszületett az a párbeszéd, amely évről évre Tusványos szellemi gerincét adja (Ótos András felvétele)

Identitáserősítő élmény volt minden beszélgetés, minden találkozás, minden pillanat az erdők ölelésében. A szabadegyetem fontos platformja volt a generációk közötti párbeszédnek (Ótos András felvétele)

Ahogy leszállt az est, a színpadok fényei átvették a nappali események stafétáját (Ótos András felvétele)

Ahogy leszállt az est, a színpadok fényei átvették a nappali események stafétáját (Ótos András felvétele)

A programhelyszínek között sétálva a látogató a gondolat szabadságával találkozott (Ótos András felvétele)

A programhelyszínek között sétálva a látogató a gondolat szabadságával találkozott (Ótos András felvétele)

Telt ház és feszült figyelem kísérte a nemzetpolitikai beszélgetéseket a legnagyobb sátrakban (Ótos András felvétele)

Telt ház és feszült figyelem kísérte a nemzetpolitikai beszélgetéseket a legnagyobb sátrakban (Ótos András felvétele)

Baráti beszélgetések, közös nevetések – Tusványos közösségi ereje (Ótos András felvétele)

Baráti beszélgetések, közös nevetések – Tusványos közösségi ereje (Ótos András felvétele)

Az este csendje és a zene ereje egy pillanatban találkozott. Rúzsa Magdi előadása maradandó élményt hagyott a tusnádfürdői éjszakában (Fotó: Tusványos Facebook-oldala)

Az este csendje és a zene ereje egy pillanatban találkozott. Rúzsa Magdi előadása maradandó élményt hagyott a tusnádfürdői éjszakában (Fotó: Tusványos Facebook-oldala)

A záróesemény méltó megkoronázása volt az ötnapos együttlétnek: Rúzsa Magdi koncertje nem csupán telt házas érdeklődéssel zajlott, hanem különleges személyes pillanatokat is hozott. Az énekesnő családjával érkezett Tusnádfürdőre, jelenlétük pedig szimbolikusan is megerősítette a fesztivál családbarát, közösségépítő jellegét. A koncert nem csak zenei élményt adott, érzelmi lezárása is lett az eseménynek, amelyet közös gondolkodás, nyitottság és egymás iránti bizalom hatott át. A 34. Tusványos tapasztalata egyértelmű: szükség van az ilyen találkozásokra, amelyen a határon túli és az anyaországi magyarok párbeszédet folytathatnak közös ügyeikről, kihívásaikról, jövőképükről. A „Ránk számíthatsz!” szlogen valós tartalommal töltődött meg az előadások, viták és emberi találkozások révén. A szervezők sikeres és minden szempontból rendhagyó évet zártak – és a közönség visszajelzései alapján már most biztosra vehető: jövőre is lesz kivel, lesz miért visszatérni Tusnádfürdőre.

A közösség az idén is megtöltötte élettel az erdő szélét (Fotó: Tusványos Facebook-oldala)

A közösség az idén is megtöltötte élettel az erdő szélét (Fotó: Tusványos Facebook-oldala)

A koncertteret betöltő tömeg együtt lélegzett a zenével – a közös dallamok ezúttal is áthidalták a távolságokat és a különbözőségeket (Ótos András felvétele)

A koncertteret betöltő tömeg együtt lélegzett a zenével – a közös dallamok ezúttal is áthidalták a távolságokat és a különbözőségeket (Ótos András felvétele)

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A szabadegyetem kapuján átlépve nem csupán egy rendezvényre, hanem egy közösségi élménybe érkezik az ember (Ótos András felvétele)