Érettségi után érdemes a vajdasági/szerbiai egyetemi, szakfőiskolai továbbtanulást választani. Tudjuk, most a blokádok, tiltakozások miatt igen bonyolult, kaotikus állapotok uralkodnak a felsőoktatásban, ám hisszük azt, hogy rendeződik a helyzet. Az elkövetkező hetekben sorozatunkban megszólaló beszélgetőtársaink pályaválasztásról, a szülőföldön való tanulás előnyeiről, a szerb nyelv okozta nehézségekről és ezek áthidalásáról is vallanak. Kitérnek arra, micsoda előnyt jelent a mai, Vajdaságban tanuló egyetemistáknak és leendő hallgatóknak az újvidéki Európa Kollégium működése, a tanulmányi ösztöndíj nyújtotta biztonság, az, hogy a többségi nyelv elsajátítása, a kiépülő kapcsolati háló, a sokféle igényes szabadidős tevékenység olyan lehetőség, amellyel érdemes élni. És érdemes komolyan megfontolni a szülőföldön való továbbtanulást.
SOHA NEM VÍVÓDTAM – MINDIG IS ITT KÉPZELTEM EL A JÖVŐMET
Fremond Árpád: A szülőföldhöz való hűség számomra nem kérdés, hanem belső meggyőződés
– Soha nem vívódtam azon, hogy elmenjek vagy maradjak. Mindig is úgy éreztem, hogy itt van dolgom, itt van a helyem. A szülőföldhöz való kötődés számomra természetes volt, nem valami, amin különösebben el kellett volna gondolkodnom. A középiskolai éveimet a topolyai mezőgazdasági iskolában töltöttem, állatorvosi technikusként végeztem, mert már akkor is vonzottak az állatok és a természeti környezet – szögezte le Fremond Árpád.
– A továbbtanulás iránti elkötelezettségem már fiatalon megmutatkozott, és végül a Zombori Tanítóképző Kar szabadkai kihelyezett tagozatára nyertem felvételt.
Akkoriban már aktív voltam az ifjúsági szervezetekben, érdekelt a közélet, és szívesen vettem részt közösségi programok szervezésében is. Egyre világosabbá vált számomra, hogy közösségépítéssel szeretnék foglalkozni – emelte ki beszélgetőtársunk.
– Az egyetemi éveket nehéznek éltem meg, nem csupán a tanulmányi követelmények, hanem az akkori politikai környezet miatt is. Az oktatásnak nem volt állandó helyszíne, előfordult, hogy télen nulla fokban ültünk az előadásokon. Negyedéves voltam, amikor a magyar dékánt leváltották és a magyar munkatársakat elhelyezték Zomborba, és magyarul nem tudó munkatársakat helyezett ki az egyetem vezetése a szabadkai magyar tagozatra, ami ellen mi tiltakozást szerveztünk. Végül négy év alatt sikerült elvégeznem az egyetemet, és úgy érzem, ez az időszak komolyan megerősített – taglalta Fremond Árpád.
Az oklevél megszerzése után sem volt könnyű elhelyezkedni. Már majdnem elkezdődött az iskolaév, amikor a szabadkai gyakorló iskolában kapott állást tanítóként – egy szülési szabadságon lévő tanítónő helyettesítésére. Innen Pacsérra vezetett az útja, ahol további két évet tanított. Akkoriban sem gondolkodott a külföldi munkavállaláson.
– Az ifjúsági szervezeti tevékenységek mellett az egyetemi karon a hallgatói önkormányzatot is vezettem. Már ekkor világos volt számomra, hogy hosszú távon is szeretnék a közösségért dolgozni. Három évig tanítottam, majd parlamenti képviselőként több mint tizennégy évet töltöttem Belgrádban. Jelenleg a Magyar Nemzeti Tanács elnökeként folytatom ezt a munkát. Egy kiváló csapattal dolgozunk azon, hogy a közösség érdekeit itthon, Belgrádban és Budapesten is képviseljük.
– A mai fiatalok számára már jóval nagyobb szabadság áll rendelkezésre. A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején nem volt lehetőség szabadon mozogni – most viszont megvannak a feltételek, hogy mindenki valós döntési szabadsággal élhessen. Éppen ezért fontos, hogy a választásuk tudatos legyen, és ne megfelelési kényszerből vagy félelemből szülessen – emelte ki Fremond Árpád.
– A külföldön élő fiataloknak azt üzenem, hogy sose felejtsék el, honnan indultak. A kisebbségi lét különleges tapasztalatokat ad, amelyek később más környezetben is hasznosíthatók. Az itthon maradóknak pedig azt mondom: hatalmas szükség van rájuk. A fiatal értelmiség jelenléte nélkül nem lehet hosszú távon megőrizni a közösségünket – tette hozzá beszélgetőtársunk.
– Sosem bántam meg, hogy itthon maradtam. Nehezen tudnám elképzelni, hogy máshol éljek. Természetesen az ember sosem tudhatja, mit hoz a jövő, de örülök, hogy a közösségemért dolgozhatok – hangsúlyozza Fremond Árpád.
– Oktatási kérdésekkel is foglalkozom a tanács elnökeként – nem véletlenül, hiszen ezen a területen kezdtem a pályámat, és rengeteg kapcsolatot építettem azóta. A feleségem is pedagógus, akivel gyakran beszélgetünk az oktatással kapcsolatos kérdésekről. Gyermekeinket is úgy neveljük, hogy a szülőföldjükön képzeljék el a jövőjüket, ugyanakkor nyelvileg és készségeikben is felkészítjük őket a világra.
A Magyar Nemzeti Tanács programjai – az ösztöndíjaktól az Európa Kollégiumig – mind azt szolgálják, hogy minél több fiatal maradjon itthon, vagy térjen haza a tanulmányai után. Kínálunk általános, demonstrátori, kiválósági és diplomahonosítási ösztöndíjat, szervezünk szerb nyelvi felzárkóztató programokat is. Mindent megteszünk azért, hogy jó legyen itthon tanulni, élni és boldogulni – zárta gondolatait Fremond Árpád.
KITARTÁS, KÖZÖSSÉG, LEHETŐSÉGEK
Miklós Tünde: Szeretem a vajdasági mentalitást
A moholi Miklós Tünde már gimnazista korában tudta, hogy a matematikatanári pálya az ő útja lesz.
– Számomra ez sosem volt kérdés. Határozottan tudtam, hogy Szerbiában, azon belül is Újvidéken szeretném folytatni a tanulmányaimat, matematika tanári szakon – mesélte.
A matematikával mindig könnyen boldogult, gyakorlással gond nélkül szerezte az ötösöket, ráadásul tisztában volt vele, hogy a matematika hiányszaknak számít: szinte minden iskolában heti négy órát tanítanak, így biztos álláslehetőséget jelenthetett számára, ha kell, akár két nyelven is. Fizikát is taníthatott volna, ha nincs megfelelő végzettségű tanár – a fizika ugyancsak hiányszak.
A döntését a szülőföld iránti ragaszkodás és a praktikus szempontok egyaránt meghatározták.
– Úgy éreztem, itt van a helyem. Szeretem a vajdasági mentalitást, nem akartam elszakadni a családomtól, a barátaimtól, a gyökereimtől.
Az Újvidéki Egyetem Természettudományi–Matematikai Kara kiváló választásnak tűnt, és utólag is úgy gondolja, jó döntést hozott. Az első év azonban nem telt könnyen. A nyelvi akadályok sokszor okoztak nehézséget, főleg a szóbeli vizsgákon.
– Tudatosan készültem: vettem szerb–magyar és magyar–szerb szótárakat, matematikai szakszótárat, és az első évben az összes tankönyvet lefordítottam magyarra. Emellett beszereztem a Poligon magyarországi kiadványait is, hogy többféle megközelítésből érthessem meg az anyagot. A professzorok és a szerb anyanyelvű évfolyamtársak türelmesek és támogatóak voltak, a magyar hallgatók pedig összetartottak és segítették egymást – még ha ez utóbbi miatt kevesebb is volt a lehetőség a szerb nyelv gyakorlására.
A diploma megszerzése után több iskolában is helyettesített, míg végül a törökkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában talált állandó munkát, amelynek oroszlámosi tagozatán is tanít.
– Szeretem a munkámat, a kollégáimat, és a falusi közösség is nagyon befogadó. Magam is falusi származású vagyok, így otthon érzem magam ebben a közegben.
A tanítás mellett festészettel és népzenével is foglalkozik.
A külföldi továbbtanulás vagy munkavállalás gondolata sosem vonzotta.
– Nem tudnám elképzelni, hogy 10–15 idegen emberrel éljek egy munkásszállón, vagy hogy idegen környezetben kelljen teljesen új életet kezdenem egy ismeretlen kultúrában.
Úgy véli, boldogulni itt, Vajdaságban is lehet, de ehhez találékonyságra, kitartásra és elkötelezettségre van szükség.
– Ha ezek hiányoznak, sehol a világban nem fogjuk feltalálni magunkat – mondja Miklós Tünde.
Az itthon maradás számára elsősorban értékközösséget jelent: itt van a családja, a barátai, a saját nyelve és szokásai.
– Aki itt marad, hozzájárul ahhoz, hogy ez a közösség tovább éljen, fejlődjön, erősödjön.
A fiataloknak, akik most hasonló döntés előtt állnak, azt tanácsolja, mérlegeljék, mi igazán fontos számukra.
– A külföldi élet nem feltétlenül könnyebb vagy boldogabb. A gyökereink, az anyanyelv, a család – ezek olyan értékek, amelyeket nem lehet pótolni. Itthon is lehet boldogulni, csak merni kell és keresni a lehetőségeket.
Büszkeséggel és elégedettséggel tölti el, hogy kitartott a szülőföldje mellett.
– Úgy érzem, jó döntést hoztam, és ez az érzés mindennap megerősít abban, hogy érdemes volt kitartani – zárta gondolatait Miklós Tünde.
Nyitókép: Fremond Árpád és Miklós Tünde
