Érettségi után érdemes a vajdasági/szerbiai egyetemi, szakfőiskolai továbbtanulást választani. Tudjuk, most a blokádok, tiltakozások miatt igen bonyolult, kaotikus állapotok uralkodnak a felsőoktatásban, ám hisszük azt, hogy rendeződik a helyzet. Az elkövetkező hetekben sorozatunkban megszólaló beszélgetőtársaink pályaválasztásról, a szülőföldön való tanulás előnyeiről, a szerb nyelv okozta nehézségekről és ezek áthidalásáról is vallanak. Kitérnek arra, micsoda előnyt jelent a mai, Vajdaságban tanuló egyetemistáknak és leendő hallgatóknak az újvidéki Európa Kollégium működése, a tanulmányi ösztöndíj nyújtotta biztonság, az, hogy a többségi nyelv elsajátítása, a kiépülő kapcsolati háló, a sokféle igényes szabadidős tevékenység olyan lehetőség, amellyel érdemes élni. És érdemes komolyan megfontolni a szülőföldön való továbbtanulást.
ÉLNI KELL A LEHETŐSÉGEKKEL
Kerekes József: A legkönnyebb feladni és elmenni
– Középiskolásként jogtechnikusi szakon végeztem Nagybecskereken. Az volt az elképzelésem, hogy jogász leszek, de két év után a jogi fakultáson rájöttem: ez nem nekem való. Ráadásul önköltségen tanultam és a családomnak pénzügyi gondjai akadtak. Így azután az újvidéki Üzleti Szakfőiskolára iratkoztam be, és immár állami költségvetésen, pénzügyi szakot fejeztem be, méghozzá kiváló eredménnyel. Az MNT ösztöndíjában részesültem, és ez sokban segítette a tanulmányaimat. Miután pedig végeztem a tanulmányaimmal, munkát kerestem.
Akkoriban nagy méreteket öltött az elvándorlás. A legszűkebb környezetemből is többen mentek el innen. Én viszont valahogy mindig azt gondoltam, hogy valakinek itt is kell maradni. A legkönnyebb feladni és elmenni. Nem arról van szó, hogy ne adódott volna alkalom. A feleségemmel hosszas dilemmázás után eldöntöttük, hogy mégis itthon próbáljuk építeni az életünket. Tettük ezt úgy, hogy két kiskorú gyermekünk van. Maradtunk a gyökereinknél és elhatároztuk, hogy falun élünk, és onnan érvényesülünk – hallottuk Kerekes Józseftől, pénzügyminiszteri államtitkártól, akit a szerb nyelv elsajátításáról is kérdeztük.
– Magyarittabé zömével magyarlakta település, de úgy alakult, hogy a szomszédgyerekek szerbek voltak. Így kiskorom óta, a magyar nyelvvel párhuzamosan, a szerb nyelvet is elsajátítottam. A szerb nyelv ezek után nem volt akadály, a tanulmányok során sem. A középiskolát már szerb nyelven folytattam, előfordult, hogy a tanár meg is jegyezte a szerb ajkú osztálytársaimnak, hogy lám a Józsi jobban tud fogalmazásokat írni és szebben fejezi magát, mint ti, akik csak szerbül beszéltek – emlékezett vissza az iskolás évekre, majd pedig arra is kitért, hogy a mai időkben több ösztönzően ható segítséget kapnak a fiatalok, és a szülők is, mint régebben.
– Amikor általános iskolába jártam, még nem voltak magyar iskolaválasztást ösztönző programok. Most már az óvodás kortól vannak támogatások, amik nagy segítséget nyújtanak a szülőknek, és arra ösztönzik őket, hogy a gyerekeiket magyar csoportba vagy osztályba írassák. Igaz, hogy kis településeken, kis osztályok vannak, de nagyon fontos az, hogy ezek is megnyílnak. Ha magyar nyelven folytatjuk a tanulmányainkat, megmarad az identitásunk és megmaradnak a szokásaink. Ez különösképp fontos. Valakik talán azt gondolják, hogy a későbbi könnyebb elhelyezkedés reményében, jobb döntés mindjárt szerb nyelven elkezdeni a tanulmányokat, ám az anyanyelven szerzett tudásra lehet biztosan építeni. Különféle programok léteznek, szerb nyelvű felzárkóztatók, amik a beilleszkedést segítik. Próbálunk minden módon segíteni a fiataloknak, hogy minél jobban boldoguljanak.
Nagyon szeretek az ifjabb generáció tagjaival elbeszélgetni, mert úgy érzem, még közel állok hozzájuk. Fontosnak tartom elmondani nekik, hogy ajtók nyílnak meg, hogy a szülőföldön tudjunk boldogulni. Különösképp a fiatalok előtt, a tanulmányuk után gyakornokként igyekezhetnek feltalálni magukat, lakáskölcsönök állnak rendelkezésre a számukra az állam részéről, mindez ösztönzőleg tud hatni a fiatalokra, hogy itt maradjanak és a szülőföldjükön éljenek. A Prosperitati Alapítványnak is egyik fő célkitűzése, hogy a fiatalokat itthon tartsa. A fiatalok éljenek a lehetőségekkel, hiszen minden adott, csak ki kell használni – fejtette ki Kerekes József.
KITARTÁS ÉS KÖTŐDÉS
Rekecki Blanka: A család és a sport hozott vissza Vajdaságba
– Tizennégy és fél évesen kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat Budapesten, a Weöres Sándor Általános és Sportgimnáziumban. Az asztalitenisz volt az életem központja, ekkor már válogatott kerettagként versenyeztem. Hetedik osztályos koromtól folyamatosan hívtak Budapestre, de a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy fejezzem be az általános iskolát Topolyán. Ezért a középiskolát kezdtem el Pesten, magántanulói státuszban, napi két edzéssel. Két évig éltem így, 14 és fél éves kortól 16 és fél éves koromig – idézte fel sportpályafutásának kezdetét Rekecki Blanka.
– Nem volt egyszerű időszak: gyakran két-három hónapig sem tudtam hazajönni, és ez nagyon megviselt. A válogatottal jártam nemzetközi versenyekre, de a sportegyesületemmel is előfordultak nehézségek – például utazási engedélyek miatt. Egy idő után elgondolkodtam azon, hogy a tanulmányaimat és sportkarrieremet inkább otthon, Vajdaságban szeretném folytatni. Elsősorban a családomhoz való erős kötődés miatt döntöttem így: nagyon hiányoztak, és hosszú távon nem tudtam elképzelni magam Budapesten. 2007-ben hazatértem, és a középiskola harmadik évét már a Dositej Obradović iskolában kezdtem meg, majd ott is fejeztem be a gimnáziumot.
Már általános iskolásként eldöntötte, hogy testnevelőtanár szeretne lenni.
– A sport mindig is az életem része volt – hat és fél éves koromtól játszottam asztaliteniszt, nyolcévesen pedig már a válogatott tagja voltam. Ezért választottam az Újvidéki Testnevelési Kart, ahol öt év alatt – beleértve a mesterképzést is – szereztem diplomát, 2015-ben fejeztem be a tanulmányaimat – hallottuk beszélgetőtársunktól.
– Mivel 13 éves koromtól válogatottként versenyeztem, a szerb nyelvet természetes közegben sajátítottam el. Sokféle nemzetiségű sporttársunk volt – szlovák, román és magyar háttérrel is –, és a barátkozások során, az edzéseken tanultam meg igazán szerbül. Ez hat éven keresztül folyamatos mérettetés volt, de ennek köszönhetően az egyetemi évek alatt nem jelentett különösebb gondot a nyelvhasználat – szögezte le Rekecki Blanka.
A diploma megszerzése után először helyettesítő tanárként dolgozott Pacséron és Bajsán, két általános iskolában.
– Egy évig tartott ez az időszak, majd lehetőséget kaptam, hogy teljes állásban maradjak a bajsai Testvériség–Egység Általános Iskolában. 2015 óta itt tanítok, immár tíz éve. Az évek során sok osztállyal dolgoztam együtt, rengeteg szép emléket őrzök a tanítványaimról és a munkatársaimról is – emelte ki beszélgetőtársunk.
– A külföldre költözés gondolata sok fiatalnál felmerül, ahogy nálam is, de én mindig tudtam, hogy a helyem itt van. A sport és a család hozott vissza Vajdaságba, és azóta sem bántam meg. Hiszem, hogy itthon is el lehet érni a célokat, ha megvan a kitartás és a szorgalom – zárta gondolatait Rekecki Blanka.
Nyitókép: Kerekes József és Rekecki Blanka
