2025. június 16., hétfő

Augusztus végéig megindulhat a gyorsvonat Belgrád és Szabadka között

A Szabadkán és környékén élők akár már augusztus végétől korszerű gyorsvonatokkal utazhatnak Belgrádba, mivel a Szabadka–Újvidék gyorsvasút építése a végéhez közeledik – jelentette be vasárnap Aleksandar Vučić szerb államfő.

Vučić az Instagram-oldalán közzétett bejegyzésében elmondta, hogy a teherforgalom a Szabadka–Újvidék szakaszon már július végéig elindul, míg az utasszállító vonatok legkésőbb augusztus végéig megkezdhetik a közlekedést.

– A célunk, hogy július végéig megnyissuk a tehervasutat Szabadkáig, majd augusztus végéig teljes egészében megnyíljon az utasszállításra is a gyorsvasút – mondta az elnök.

A Szabadka–Újvidék gyorsvasút üzembe helyezését követően az utazás Szabadkától Újvidékig mintegy 85 percet vesz majd igénybe, míg Belgrádba a vonatok két óránál rövidebb idő alatt érkeznek meg. A maximális haladási sebesség elérheti a 200 km/h-t, ami jelentősen csökkenti a menetidőt és javítja az utazás kényelmét.

A Srbija voz közleménye szerint a jegyárak is megfizethetőek lesznek, Szabadka–Újvidék reláción a másodosztályú jegy 600 dinárba kerül majd, a Szabadka és Belgrád viszonylatban pedig körülbelül 1.200 dinárba, osztálytól és időponttól függően.

Ez a közlekedési beruházás jelentős változást hoz az ország északi részének közlekedési rendszerében, nemcsak az utazóközönség, hanem a gazdaság számára is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A teherforgalom július végéig elindul (Fotó: Dávid Csilla felvétele)