2024. október 8., kedd

Fény a világítótoronyban

A Vajdasági Levéltárban mutatták be Igor Mirović legújabb kötetét

Három verses publikáció után Igor Mirović tartományi kormányfő ismét költői szerepben mutatkozott be. A mintegy három évtizednyi költészetet felölelő versgyűjteményt a Vajdasági Levéltár szabadtéri amfiteátrumában mutatták be a nagyközönségnek. A Laguna könyvkiadó gondozásában megjelent kötet a Fény a világítótoronyban (Svetlo u svetioniku) címet kapta, mely válogatott verseket tartalmaz Mirović 1994-től egészen napjainkig tartó költészetéből.

– Remélem az új könyvvel ki tudtam fejezni mindazt, amiről az előző három kötetem szól. A motívumokon keresztül az olvasók valami újat tudnak meg rólam, személyiségemről, gondolataimról, reményeimről és félelmeimről, főleg az új verseken keresztül. Történelmünk legfontosabb embereivel beszélgetek, és ezeken a beszélgetéseken keresztül keresem a választ az aktuális kérdésekre – mondta Igor Mirović, aki köszönetet mondott Dejan Papićnak, a Laguna kiadó tulajdonosának, Matija Bećkovićnak, Ivan Negrišoracnak és Selimir Radulovićnak, akik a könyv előszavát írták. A szerző reméli, hogy kötete sokak számára jelzőfény lesz.

A Fény a világítótoronyban egyfajta folytatása az egy éve megjelent Vissza a Logoszhoz (Povratak u Logos), amelyben a szerző szintén a szerb történelem legfontosabb személyiségeivel beszélget.

– Mindenhonnan azt halljuk, hogy az élet túlszárnyalta a költészetet, hogy az egykori múzsákat elhallgattatták, a költészetet megfosztották hatalmától, a költészet kora lejárt és a világot értelmező költők értelmetlenné váltak, valamint azt, hogy több a pszichoanalitikus, mint költő. Mindezek ellenére, mintha a költők cseppet sem törődnének vele. Igor Mirovićhoz hasonlóan saját költségükön írják saját verseiket, bizonyítva a szent igazságot, miszerint az élő szó nem pótolható mással – fogalmazott Matija Bećković a könyv előszavában.

Az irodalmi esten Dragan Stanić, a Matica srpska igazgatója kiemelte a kötetet inspiráló fénykutatás jelentőségét. Elmondta, a fény mindig is a művészet egyik legerősebb szimbóluma volt, és bizonyos értelemben az emberi sors metafizikai kifejezését jelenti.

– Olyan költészetről beszélhetünk, amely gondolkodásra készteti az olvasót. A szerző a verseken keresztül közvetíti gondolatait a világ aktuális eseményeiről és a hétköznapi emberek előtt álló kihívásokról. Mirović esetében szokatlan kombinációról beszélhetünk, hiszen nem könnyű a politikus és a költő szerepében is helytállni. Meg kell találni azt a belső erőt, amelynek segítségével képes lesz felülkerekedni a politika által teremtett összes ellentmondáson. Igor Mirovićnál a politika és a költői nyelv kapcsolata egyáltalán nem érzékelhető. Ez azért is érdekes, mert mindannyian tudjuk, hogy a politikai tér rettenetesen koszos, de Igor Mirović politikai életünk egyik aktív résztvevőjeként is megőrizte a szelíd és érzékeny énjét – tette hozzá Dragan Stanić.

A kötetről Selimir Radulović és Nenad Šapoća írók is szót ejtettek.

– Az újabb versekben Mirović fontos történelmi eseményekkel és személyekkel foglalkozik, ugyanakkor jelenünk legaktuálisabb személyeivel is beszélget. A beszélgetéseken keresztül mély üzeneteket továbbít a jelenlegi generációknak. A történelmi megvilágítás mellett sikerült életre kelteni történelmünk hőseit és megmutatni erejüket. A könyv utolsó ciklusa valóban megvilágítja utunkat egy jobb jövőbeli idő felé – fogalmazott.

Az est folyamán a közönség részleteket hallhatott a kötetből.