2024. május 27., hétfő

Vulin: Harminc bűnözői csoportot számoltunk fel, és tizenkét tonna kábítószert foglaltunk le

Aleksandar Vulin belügyminiszter közölte, hogy másfél év alatt a rendőrség 30 szervezett bűnözői csoport ellen indított eljárást, és több mint 12 tonna kábítószert foglalt le, írja az N1.

A Bűnügyi Rendészeti Igazgatóság (UKP) kollégiumán a belügyminiszter elmondta, hogy 2022 januárja és áprilisa között 10 szervezett bűnözői csoportot számoltak fel és indítottak ellenük eljárást, közülük öt ellen kábítószer-kereskedelem miatt.

– Másfél év alatt több mint 12 tonna kábítószert foglaltak le, idén januártól a mai napig pedig körülbelül 1,5 tonnát – közölte Vulin. Hozzátette: január óta 15 marihuána mesterséges termesztésére szolgáló laboratóriumot fedeztek fel.