2024. május 10., péntek

Nőtt a munkanélküliek száma Szerbiában

Szerbiában 2021-ben 352.400 munkanélkülit jegyeztek, amely szám 53.200-al, vagyis 17,8 százalékkal nagyobb, mint 2020-ban, derül ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal adataiból. 

Ugyanebben az évben 2.848.800 személyt foglalkoztattak, amely 72.100-al, vagyis 2,6 százalékkal több, mint 2020-ban. Az összlétszámból az állandósított munkaerő 1.690.900, míg a meghatározott időre felvett személyek 421.700-an voltak, 79.800-an pedig idény-vagy alkalmi munkavállalók.

2020-ban nem minősültek munkanélkülinek azok a személyek, akik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Felmérésben alkalmazott definíciói szerint a vírus terjedését megakadályozó intézkedések miatt nem tudtak munkát keresni, illetve nem tudtak dolgozni, hanem a munkaerőn kívüli csoportba sorolták be. A foglalkoztatott fiatalok száma (15 és 24 év között) 2020-hoz képest 27.600-zal, vagyis 19,3 százalékkal nőtt, míg ugyan ebben a korcsoportban a munkanélküliek száma 6600-zal növekedett, vagyis 12 százalékkal 2020-hoz képest.