2024. május 10., péntek

Alkalmazni a megállapodásokat

Az EU a kompromisszum és a gyors eredmények híve a Belgrád és Pristina közötti dialógusban

A Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatásának lehetőségeiről, a nyugat-balkáni régiót érintő kérdésekről, az ukrajnai háború okozta nehézségekről is tárgyalt tegnapi találkozója során Belgrádban, az elnöki palotában Miroslav Lajčákkal, az Európai Unió dialógussal foglalkozó különmegbízottjával Aleksandar Vučić szerb államfő. A beszélgetés során külön kitértek a brüsszeli megállapodás aláírásának kilencedik évfordulójára. Vučić abbéli véleményének adott hangot, hogy az egyezmény aláírása óta, bár már eltelt csaknem egy évtized, Pristina nem tett semmit annak érdekében, hogy az akkor aláírtakat alkalmazni kezdje. Különösen érvényes ez a szerb községek közösségének megalapítására, melyet Pristina felvállalt kilenc éve Brüsszelben, mégsem indult el azon az úton, amely elvezethetne ebbe az irányba. Szerbia elvárja, hogy minden aláírt dokumentumot maximálisan alkalmazzanak – jelentette ki a megbeszélésen Vučić.

Mint Lajčák közölte, ő maga a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a dialógus a lehető legrövidebb időn belül folytatódjon, az Európai Uniónak ugyanis az a célja, hogy a közvetítésével megkezdett párbeszéd sikeresen érjen véget. Maga is fontosnak nevezte azt, hogy amit a felek a korábbiakban magukra vállaltak, azt minden további nélkül teljesítsék is. A dialógus során elért eredmények csak akkor mutatkoznak meg, ha a benne részt vevők tartják magukat szerződéshez – értékelte a különmegbízott.

A szerb államfő megjegyezte, országunk támogatásáról biztosítja Lajčák hozzáállását, mely a kompromisszumos megoldást sürgeti, mindenféle zsarolás vagy ultimátum elé állítás nélkül. Ez az álláspont Vučić szerint nemcsak az albánok érdekeit, hanem a szerb állam érdekeit is figyelembe veszi, ezért külön hálával tartozik Belgrád a diplomatának. Köszönetet mondott neki az elkötelezett együttműködésért, s azt mondta, mindig szívesen látott személynek számít Szerbiában.