Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-bejegyzésében közölte, hogy elkezdődött a szeptember 13-án aláírt koalíciós szerződés gyakorlati megvalósítása, ugyanis megkezdték a II A rendű 106 számú országút Bácsgyulafalva (Telečka)-Cserepes (Bački Sokolovac) közötti részének felújítását Felsőroglaticáig (Gornja Roglatica).
– Az ellenzéki sajtó ugyan azt írta, hogy az út már régebben elkészült és ezért hiba, hogy része a legújabb koalíciós szerződésnek, de ez nem volt igaz! Ezúttal sem jött össze „a nagy leleplezés". A jó hír viszont az, hogy most meglesz! – áll a bejegyzésben.
Hozzátette, hogy tavaly felújításra került a Kerény-Bácsgyulafalva közötti 6,58 kilométeres szakasz, most pedig megújul a Cserepesig fennmaradó 16,53 kilométerből 5,8 kilométer.
A bejegyzés szerint csütörtökön az útmenti növényzetet irtották, mától pedig már két szakaszon párhuzamosan folyik a kivitelezés.
– Bácsgyulafalva település területén az aszfaltburkolat cseréje történik 1,1 km-n, a településen kívüli szakaszon pedig 6,5 m-re szélesítik az utat, 4,7 km hosszúságban. Folytatjuk! – üzente dr. Pásztor Bálint.
Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint/Facebook