2024. október 10., csütörtök

Külön-külön tárgyaltak

Ezúttal sem történt előrelépés a Belgrád–Pristina brüsszeli párbeszédben

Ahogyan azt korábban be is jelentette, tegnap Brüsszelben a pristinai delegáció elutasította annak lehetőségét, hogy találkozzon a szerb tárgyalócsoporttal, így a két fél csupán az uniós közvetítőkkel tárgyalt. Petar Petković, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője közölte, a pristinai fél nem kíván tárgyalni a szerb községek közösségének megalakításáról, ezért nem volt hajlandó egy trilaterális megbeszélésre. Közölte továbbá, hogy Miroslav Lajčák uniós különmegbízottnak átadta a pristinai hatóságok által letartóztatott összes koszovói szerb listáját, s tájékoztatta arról, milyen visszaéléseket követtek el a koszovói rendőrök Észak-Koszovóban, a szerb intézmények zárlata óta. Mint mondta, a szerb tárgyalócsoport tegnap is javaslatot tett arra, hogy tartsanak egy hármas találkozót, amelyen megvitatnák az intézmények zárlatát és a szerb községek közösségének ügyét is, de erre nem mutatott hajlandóságot Besnik Bislimi, a pristinai tárgyalócsoport vezetője. Közölte, a szerb csoport a jövőben is kész a párbeszéd folytatására.

Beszámolt arról is, hogy a NATO küldöttségével is egyeztetett Brüsszelben. Ezen a megbeszélésen az Ibar feletti híd Pristina által bejelentett önkényes megnyitásának biztonsági kockázatait vették sorra. Petković közlése szerint a NATO diplomatái azt mondták, nincsenek határidők e híd megnyitására vonatkozóan, a biztonság garantálása a legfontosabb.