2024. május 9., csütörtök

Holnap ülésezik a Szerb Haladó Párt elnöksége

Megismételhetik a belgrádi választásokat

Holnap délben ülést tart a Szerb Haladó Párt elnöksége, közölte a politikai szervezet, írja a Tanjug.

Az ülés zártkörű lesz, a tervek szerint a megbeszélés után sajtótájékoztatót tartanak majd.

A Novosti azt írja, hogy egyebek mellett a belgrádi választások megismétléséről is szó esik majd az ülésen.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, ma ismét elhalasztották Belgrád város képviselő-testületének ülését.

A nap folyamán az elnökség szolgálata bejelentette, hogy Aleksandar Vučić államfő is sajtótájékoztatót tart holnap. Tíz órakor kezdődő beszédének témáját egyelőre nem közölték.

Nyitókép: Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke (Beta)