2024. május 9., csütörtök

Bilčík: Nem kell számítani a szerbiai választások nemzetközi felülvizsgálatára

Nem tartja reálisnak és szokatlan is lenne, ha bármilyen nemzetközi vizsgálatot folytatnának a szerbiai választásokkal kapcsolatban, nyilatkozta Vladimír Bilčík, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője. Bilčík az Amerika Hangjának adott interjújában azt mondta, Szerbia intézményeinek dolga, hogy felszámolják a december 17-i rendkívüli parlamenti és önkormányzati választások során bekövetkezett esetleges szabálytalanságokat. – Szerbia képviseleti demokrácia, amely saját választásokat szervezett a hatóságok és a politikai pártok teljes spektrumának közreműködésével. A választásokon a kormányzó többség és az ellenzék is részt vett. Fontos, hogy meghallgassuk az EBESZ megfigyelőit, és komolyan vegyük a következtetéseiket. Biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi intézmények együtt tudnak dolgozni a szerbiaiakkal – fogalmazott a szerbiai jelentéstevő. Kiemelte: arra bátorítja a szerbiai hatóságokat, hogy teljes mértékben működjenek együtt a nemzetközi intézményekkel, ha olyan kérdések merülnének fel, amelyek megválaszolásában nekik is részt kell venniük.

Ugyanakkor az Európa Tanács parlamenti közgyűlése is napirendre tűzte a szerbiai választások kérdését. Mint Stefan Schennach képviselő fogalmazott, a választások technikailag megfelelőek voltak, de politikailag tisztességtelenek, számos ponton megtámadhatóak, megannyi szabálytalansággal.

 

Nyitókép: N1