2024. május 9., csütörtök

Megkezdték a próba vízellátást Nagybecskereken, továbbra sem fogyasztható az ivóvíz

A Pannonian Water vállalat az ivóvíz-tisztítási szerződés alapján ma megkezdte a próba vízellátást Nagybecskereken, tudósít a 021.rs hírportál. A nagybecskereki Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat közölte, hogy a szerződésbe foglalt kötelezettségek végrehajtásának első szakasza a „színtelen, szagtalan és íztelen víz” szállítását foglalja magába. Kiemelték továbbá, hogy a városban továbbra is tilos az ivóvíz fogyasztása. Nagybecskereken emberi fogyasztásra már 2004 óta nem alkalmas az ivóvíz a városi vízvezetékből a magas arzéntartalom miatt. Néhány évvel ezelőtt az olasz Zilio üzleti csoport víztisztító berendezést épített, majd később több alkalommal is olyan vizet szállítottak, amelyről azt állították, hogy megfelel a szabványoknak, és várják az egészségügyi jóváhagyást a 2004-től hatályos ivóvíztilalom feloldásáról. A gyár 2020 végén egy robbanás miatt leállt, a város vízellátását a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat vette át. Az üzemet harmadszor adták el 417 millió dinárért a belgrádi Pannonian Water cégnek, amely aztán korszerűsítette azt. 

Nyitókép: Forrás: Pixabay