2024. június 21., péntek

Szerbia kilenc éve oszt ki üdülési utalványokat a polgárok körében

A Danas emlékeztet arra, hogy 2015 óta az utalványok értéke 5000 dinárt tesz ki. Idén az említett összegben 300 ezer utalványt terveznek kiosztani. Az előválasztási kampány során Aleksadnar Vučić köztársasági elnök bejelentette, hogy jövőre megduplázzák az utalványokat, 500 ezer darabot osztanak majd ki, írja a 021.rs hírportál. Aleksandar Seničić, a Szerbiai Idegenforgalmi Ügynökségek Szövetségének (YUTA) igazgatója azt nyilatkozta, hogy a szállások ma már lényegesen drágábbak, mint az előző években, ami magasabb felárat jelent. A bejelentéssel kapcsolatban, hogy jövőre 500 ezer utalványt osztanak ki, felvetődik a kérdés, hogy jobb lenne-e kevesebb utalványt kiosztani nagyobb értékben, ha figyelembe vesszük, hogy minden drágult, így a vendéglátó- és szállodaipar szolgáltatásai is. Mivel az utalvány felhasználásához öt éjszakát kell eltölteni, és mostanra a szálláson eltöltött éjszaka költsége 10-20 százalékkal drágult, a támogatás talán négy napot fog lefedni, bár az polgároknak ötöt kell igényelniük – mutatott rá Seničić. – Elemzésünk során arra a következtetésre jutottunk, hogy Szerbiának körülbelül 270 ezer utalványra van szüksége. Idén 300 ezer utalványt bocsátottak ki, ebből 40 ezer kiosztatlanul maradt. Ha Vučić bejelentéséről van szó: teljesen mindegy, hogy 500 ezer vagy ötmillió utalványt osztanak ki, ha reálisan 260 ezer kerül a polgárokhoz. Nem kell ilyen nagy számban utalványokat osztani, mert ha annak érték 5000 dinárt, akkor a polgárok nem veszik fel – nyilatkozta Milan Ristić, az Én Szerbiám egyesület illetékese. 

Nyitókép: Forrás: Pixabay