2024. május 12., vasárnap

Tanasković: Politikai háttere van a gazdák tüntetésének

A májusi megállapodásban foglalt tételek mindegyikét teljesítették, a gazdák tüntetésének politikai háttere van – mondta Jelena Tanasković mezőgazdasági miniszter. 

A mezőgazdasági termelőket tömörítő egyesületek tiltakoztak ma, és utakat zártak le, így adva hangot elégedetlenségüknek, mivel szerintük a kormány nem teljesítette azok a dolgok mindegyikét, amelyeket a pár hónappal ezelőtti tüntetések után megígért. 

A miniszter elmondta, hogy a támogatások legalább 97 százalékát kifizette az állam, ezt csak azokban az esetekben nem tette meg, amelyekben a dokumentáció még nem teljes. 

A piac és a terménytőzsdék kapcsán azt nyilatkozta a Tanjugnak, hogy a termelőktől egy korábbi találkozó alkalmával olyan jogszabálymódosítási javaslatot is kapott, amelyet már 2021-ben alkalmaztak. 

A közraktárakra vonatkozóan a tárcavezető azt mondta, hogy nyitottak a termelők javaslataira, de az állam nem garantálhat semmiért a kompenzációs alapon keresztül, amit a termelők maguk sem tudnak biztosítani. 

A rendeletek és jogszabálymódosítási kérelmek kapcsán elmondta, hogy ezek jelenleg teljesíthetetlen követelések, amikor a képviselőház nem ül össze, és technikai kormánya van az országnak. 

A dízel utáni járulékok visszaigénylésről közölte, hogy az erről szóló törvény a jövő év elején lép életbe. Úgy fogalmazott, hogy ennek kapcsán az állam mindent megtett, amit tudott. 

A hektár szerinti támogatásokról úgy fogalmazott, hogy ezek a jövő évben biztosan emelkednek. Minden termelő megkaphatja a 18 ezer dináros támogatást, a 35 ezreset pedig azok, akik tanúsítvánnyal rendelkező vetőmaggal dolgoznak. 

A tejprémium jelenleg 19 dinár, a támogatott hitelek pedig már az idei évben is léteztek – mondta a többi között a tárcavezető a Szerbiai RTV közlése szerint.