2024. május 8., szerda

Szerbia az európai országok listájának végén szerepel a levegő minőségét tekintve

„Szerintem azok, akik a fejlettebb országok közegészségügyével, azon belül a légszennyezés problémájával foglalkoznak, a bal és a jobb kezükkel is keresztet vetnek, amikor azt látják, hogy nálunk évente 10 ezren halnak meg légszennyezés miatt. Ott ez egy elfogadhatatlanul nagy szám, egy olyan szám, ami az összes vészjelzést elindítja, hogy valami komoly baj van”, így fogalmazott Vladimir Đurđević egyetemi tanár a CINS-nek adott interjújában.

A szerbiai levegőminőség állapotáról szóló legfrissebb éves jelentés ismét megerősíti, hogy az országban legtöbb helyen továbbra is szennyezett a levegő. A kormány szerint a főváros levegőminősége javult a 2011-eshez viszonyítva.

A Környezetvédelmi Ügynökség legutóbbi jelentésében az áll, hogy a többi európai városhoz képest tavaly Belgrád levegőminősége közepes szintű volt. „Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint Szerbia az európai országok listájának végén szerepel a levegő minőségét tekintve, legalább 50 százalékkal rosszabb, mint az Európai Unió legrosszabb országában”, nyilatkozta Đurđević.

Nyitókép: nova.rs