2024. május 8., szerda

Teljesen átépítik az újvidéki gyermekkórházat

Cikkünkhöz képgaléria tartozik, ITT nézheti meg.

Jövőbe illő fotókon nézhették meg az egybegyűltek, hogyan tervezik átépíteni az újvidéki gyermekkórházat a mérnökök. A hatalmas volumenű projekt megvalósításához azonban új kórházat kell építeni a fogászati klinika számára, három épületet le kell rombolni és a meglevők átépítésével egy teljesen új épületegyüttest létrehozni azon a korlátolt területen, ahol ma is működik a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Egészségvédelmi Intézet. A befektetés értéke megközelíti a 9 milliárd dinárt, a kivitelezéshez azonban nem elég biztosítani az anyagiakat: az ott dolgozók további odaadására éppúgy szükség van, mint a lakosok megértésére – mutatott rá a hatalmas volumenű, közhasznú tervek széles körű elfogadásának és támogatásának jelentőségére Igor Mirović tartományi kormányfő. Beszédében kiemelte: a tervet meg kell valósítani, hisz a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Egészségvédelmi Intézet munkája a kétmilliós vajdasági közösség jövőjét határozza meg.

 

Az átépítéssel a jelenlegi 16 ezer négyzetméternyi területet 57 ezerre növelnénk

Az átépítéssel a jelenlegi 16 ezer négyzetméternyi területet 57 ezerre növelnénk

Az intézet által nyújtott egészségügyi ellátás lehetőségét jelenleg 400 ezer vajdasági gyermek használhatja ki. Évente átlagosan 130 ezer vizsgálatot végeznek el a szakorvosaik, de 12 ezer kórházi kezelést és 3,5 ezer műtétet is véghez visznek az ott dolgozók – támasztotta alá számadatokkal az intézmény jelentőségét prof. dr. Jelena Antić, az intézet megbízott igazgatója.

Az intézmény munkáját ismertetve hangsúlyozta, hogy jelenleg hét épülettel rendelkezik Újvidéken, amelyek különböző időben épültek, így szerkezetileg és építészetileg is teljesen különbözőek. A betegek száma is jelentősen növekedett: a törvénymódosítás pedig immár országunkban is biztosítja a szülőknek és a nevelőknek azt a lehetőséget, hogy gyermekeik mellett maradjanak a kórházi ellátás ideje alatt. Ezt pedig a jelenlegi szobák és azok elrendezése végképp nem teszi lehetővé – erősítette meg a megbízott igazgatót Đorđe Bajilo, a DBA tervező cég igazgatója, aki bemutatta az új épületegyüttes terveit.

Az intézetről, az átépítési tervekről és a vajdasági egészségügy további fejlesztéséről a pénteki nyomtatott lapunkban számolunk be bővebben.

Nyitókép: Az egybegyűltek a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Egészségvédelmi Intézet munkásságát, céljait is megismerhették, fotó: Dávid Csilla