2024. május 10., péntek
FELHÍVÁS

November 11-éig lehet pályázni

A Kárpát-medencei Diákok Művészeti Találkozója szervezői várják az általános és középiskolás diákok jelentkezését

Molnár Róbert Színházi Műhelye szervezésében az idén is megrendezik a Kárpát-medencei Diákok Művészeti Találkozója (KDMT) elnevezésű rendezvényt az általános és középiskolás diákok számára. A szervezet kiemelt hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek felkutatására, gondozására és fejlesztésére, az alkotás iránti vágy felkeltésére, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a tanulók nemzetközi szinten is megismerjék egymást és egymás munkáit, hogy a tapasztalatcsere és a kellő szakmai segítség ihlesse őket a további alkotásukban. 

– A KDMT legfontosabb célja, hogy a jelentkezők önmagukra figyeljenek és arra, hogy mit szeretnének ők ennek a világnak magukról elmesélni. Tulajdonképpen ez nem egy verseny, hanem inkább motiváló rendezvény, hiszen minden beérkezett pályamű készítőjének igyekszünk valamiféle visszajelzést és pozitív élményt adni. A díjazottakat bronz, ezüst, arany és kiemelt arany kategóriába sorolják be, ez utóbbiban részesülteket várjuk majd Kishegyesen a díjkiosztó gálaműsorra. Fontos továbbá megjegyezni, hogy egy nemzetközi versenyről van szó, ezért a diákok korábbi versenyeken megmérettetett pályaműveit is szívesen várjuk. Értelemszerűen egy-egy versenyző több kategóriába is benevezhet, illetve egy kategórián belül több pályaművet is küldhet. 

Felhívnám a tanulók figyelmét arra is, hogy érdemes minél hamarabb elküldeni a jelentkezésüket. Ne hagyják az utolsó pillanatra – emelte ki Molnár Róbert újvidéki színművész.

A KDMT négy művészeti ágra terjed ki és azon belül tizenkilenc kategóriát határoz meg. 
1. Előadó-művészet: Versmondás, prózamondás, színházi előadás, film, táncművészet.
2. Zeneművészet: Megzenésített vers, szólóének vagy hangszer, zenekar, kórus.
3. Képzőművészet: Fotóművészet, festészet, szobrászat, grafika, rajz.
4. Irodalom: Versírás, novellaírás.

A pályaműveket pdf-formátumban a jelentkezési laphoz csatolva szükséges elküldeni. A Kárpát-medencei Diákok Művészeti Találkozó első körét online formában tartják meg, a pályaművek beküldésének határideje november 11.

A KDMT-re az ITT található kérdőív kitöltésével lehet jelentkezni.

A kérdőív végén található mezőbe tölthetik fel a színházi előadást, a verset, vagy a beszkennelt rajzot, festményt, vagy a zeneművet, amit a kamera előtt előad a diák. 

A találkozó díjkiosztó gálaműsorát pedig november 25-én, Kishegyesen tartják meg, ahol bemutatják majd a nyertes pályaműveket.

Az érdeklődők további információkat a +38165/82-82-422-es telefonszámon kaphatnak, részletesebb tájékoztatást a versenyfelhívásról pedig a Molnár Róbert Színházi Műhelye elnevezésű Facebook- és Instagram-oldalon.