Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének Politikai Bizottsága nyugat-balkáni konferenciát szervezett Szkopjéban, melynek egyik előadója Kovács Elvira, a köztársasági parlament Európai Integrációs Bizottságának elnöke.
Felszólalásában többek között elmondta, itt az ideje annak, hogy az Európa Tanács visszatérjen az alapvető értékekhez, és emlékeztesse a Nyugat-Balkán nyilvánosságát arra, hogy miért fontos a bővítés az EU stratégiai politikájaként – a bővítés mint stratégiai befektetés a békébe, a demokráciába, a jólétbe és a biztonságba Európában és a Nyugat-Balkánon egyaránt.
– Az Európa Tanács fő feladata továbbra is a nyugat-balkáni régió segítése a legmagasabb demokratikus, jogállamiság és emberi jogi normák kialakításában és fenntartásában, valamint a regionális együttműködési folyamatok fenntarthatóságának biztosítása – áll Kovács Elvira Facebook-bejegyzésében.
Nyitókép: Facebook/Kovács Elvira


