2024. október 13., vasárnap

Összefogásban az erő

Október 24-én megindul az utasszállítás a Szabadka–Szeged vasútvonalon – Megtartották az 55. Hajdújárási Szüreti Napokat

Hétvégén rendezték meg az 55. Hajdújárási Szüreti Napok rendezvényt, mely során a szervezők három napon keresztül színes és tartalmas programokkal, kiállítással, koncertekkel és finom ételekkel várták az érdeklődőket. Pénteken, az esemény ünnepélyes nyitórendezvényén az egybegyűlteket Kern Imre, Szabadka alpolgármestere köszöntötte. Üdvözlő beszédében biztatta a hajdújárásiakat, hogy a hosszú évtizedeken át tartó hagyományaikat ezután is őrizzék meg és építsék tovább.

–Hálával tartozunk a falubelieknek, hogy kitartottak több mint 55 éven át, és minden évben megrendezték a szüreti napokat. Az ilyen eseményeknek közösségépítő és közösségmegtartó ereje van, ugyanakkor kiváló bemutatkozási lehetőséget ad az itt élő termelőknek is – emelte ki Szabadka alpolgármestere, majd elmondta,hogy október 24-én megindul az utasszállítás a Szabadka–Szeged vasútvonalon.

–Örülök, hogy ez a projektum a befejezéshez közeledik. Sajnos a magyarországi szakasz még nem készült el a munkálatokkal, elsősorban az elektromos berendezések hiányoznak, így egyelőre villanyvonatok helyett régi típusú dízelszerelvények szállítják majd az utasokat. Viszont így is sokkal gyorsabban és rövidebb idő alatt át lehet jutni Szegedre, mint gépkocsival,hiszen nem kell az időszakos torlódások miatt órákat tölteni az autópálya- és közúti átkelőkön. A vonat a jövőben Hajdújáráson, Palicson, Királyhalmán, Horgoson is megáll – tette hozzá Kern Imre.

Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség tanácsának elnöke is üdvözölte a jelenlevőket. Beszédében a rendezvény jelentőségét hangsúlyozta.

–Az eseményen nemcsak a szüretet ünnepeljük, hanem azt is, hogy továbbra is itt vagyunk egymásnak. Minden túlzás nélkül állítható, hogy most egy nehéz időszakon megyünk keresztül. Olyan válság középpontjába kerültünk, amelyre még nem volt korábban példa. Fontos azonban, hogy ennek sziklaszilárdan ellenálljunk. A közösséget úgy tudjuk megmenteni, hogyha mindannyian összefogunk. Próbáljunk mi magyarok továbbra is összetartani és erősnek maradni – emelte ki Sövény Rudolf.

A köszöntő beszédek után a hagyományokhoz híven gyümölcsszentelő szentmise következett, majd megnyitották a terménykiállítást, melyre a helyi termelők a legszebb zöldség- és gyümölcsféléiket tették közszemlére. Ezután a jelenlevők megkóstolhatták a hagyományos édességet, a csőregét is, végezetül pedig bemutatták Lőrincz Teréz Zuhanó délután című verseskötetét. A szombati nap igazi családi hangulatban telt. A motorostalálkozó és a kispályás labdarúgótorna mellett a szervezők a gyerekeknek is kedveskedtek, akiknek a szabadkai Vöröskereszt munkatársai a szervezet tevékenységéről tartottak előadást. Az alsósok pedig egy kis betekintést kaphattak a szüreti napok történetébe, jelentőségébe. A finom ebédet követően az ünnepélyes motoros felvonulás következett, este pedig retró parti várta a szórakozni vágyókat. Vasárnap a délelőtti órákban szervezték meg a borkóstolót és a szentmisét. Az ebéd után a látogatók megtekinthették a művelődési egyesületek felvonulását, majd a művelődési műsort is, mely során felléptek a helybeli és környékbeli egyesületek. A gazdag programsorozat mellett a helyszínt az egész napos kirakodóvásár színesítette, a gyerekeknek pedig az ingyenes légvár biztosította a jó hangulatot. A tombolahúzást követően a szüreti napokat Nagy Feró koncertje zárta. Az 1968 óta megszervezett Hajdújárási Szüreti Napokra idén is rengetegen kilátogattak.

Nyitókép: A rendezvényen az egybegyűlteket Kern Imre, Szabadka alpolgármestere köszöntötte (Fotó: Dér Dianna)