2024. május 9., csütörtök

Elektronikus adóbejelentés a lakást kiadók számára?

Jelenleg nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan, hogy az országban hány lakást bérelnek, viszont az Adóhivatal már fontolgatja az elektronikus adóbejelentés bevezetését a lakástulajdonosok számára – írja a 021.rs hírportál.
A tavalyi népszámlálási adatok alapján 123 ezer polgár nyilatkozott úgy, hogy más tulajdonos lakásában él, azonban a lakásbérletre kirótt adót kétezernél is kevesebb ingatlantulajdonos fizette.
Ljubiša Banovački, a Belgrádi Lakásgondnokok Egyesületének elnöke elmondta, hogy a korszerű lakóépületekben nem ritkán több mint 200 lakás is található, így nagyon nehéz azonosítani az összes tulajdonost.
– Az egyik lakóépületben például, melyben 200 lakás található egy külföldi nő 24 lakásnak a tulajdonosa. Logikus, hogy nem fog élni mindegyikben – mutatott rá Banovački.
A lakástulajdonosok kezére játszik az a helyzet is, hogy ritkán vannak ellenőrzések.
A szakértők szerint a lakhatási törvény módosításával, valamint a bérelt lakásokra vonatkozó adatok kötelező bevitelével nagyobb rendet lehet teremteni az ingatlanbérlés tekintetében. Szerintük az ingatlanok bérlésére egy központi adatbázist kell létrehozni, amit rendszeresen frissítenének.

Nyitókép: Pixabay