2024. május 9., csütörtök

Áradások várhatók a hétvégén is

Dél-Szerbiában válságos a helyzet, de Vajdaságban is készenlétben követik a folyók vízállását

Versecnél rendkívüli árvízvédelmi készültséget hirdetett meg pénteken a Vajdaság Vizei Közvállalat. Közleményükben rámutattak, az elmúlt csapadékos napoknak köszönhetően a szomszédos országokban is, így egész Vajdaság területén is megnőtt a Száva, a Néra, a Temes, a Moravica, a Brzava folyók vízállása, és a Markovački-patak is annyira megáradt, hogy a Versec melletti Nagyszerednél (Veliko Središte) árvízvédelmi készültséget hirdettek meg, míg Kleneknál a Száva folyó esetében követik a vízállást, ahogy Racsán (Sremska Rača) is, a hídépítés területén.

A Vajdaság Vizei közleménye szerint a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet jelentésére alapozva tovább nő a vízállás, így a vállalat árvízvédelem miatti ügyeletet vezetett be.

Šabacnál a Száva folyó vízszintje elérte a 410 centiméteres magasságot, így nemcsak Vajdaság területén, hanem az egész folyó mentén árvízvédelmi készültséget hirdettek meg. Mint arról Nenad Mišković, a Vodne zajednice VD Sava igazgatója a Danas napilapnak elmondta, azután, hogy a Drina vízállása megemelkedett, számítottak a Száva vízállásának növekedésére is. Egyelőre azonban a helyzet stabil, árvízkészültségben vannak, a terepen követik a vízállást, ugyanis arra számítanak, hogy a vízszint a hétvégén eléri az 500 centimétert is.

EGY NAP ALATT 140 LITER ESŐ

Dél-Szerbiában a helyet kétségbeejtő, az áradások miatt rendkívüli helyzetet vezettek be Prijepoljéban, Sjenicában, Novi Pazarban, Brusban, Tutinban, Kuršumlijában és Prokupljéban, hozta hírül a Szerbiai Rádió és Televízió. Brusban például 24 óra alatt 140 liter eső esett. Tegnap a helyzet stagnált, Novi Pazar és Sjenica környékén a folyók vízszintje csökkenni kezdett, a Pešteren folyamatosan esik a hó, ami a vízszint csökkenését jelezheti.

Kraljevo kilenc helyi közösségében is rendkívüli helyzetet hirdettek meg, ugyanis négy helyi közösség az éppen áradó Ibar folyó mentén található. Az Ibar folyó Koszovó északi területén, többek között Zvečan község területén jelentős anyagi károkat okozott, ám pénteken már a folyó kezdett visszatérni a saját medrébe. Pénteken létrehoztak egy bizottságot, amely a kár felmérését végzi majd, a hétvégén tervezik felkeresni azokat a háztartásokat, amelyeket érintett az áradás.

A pristinai hatóságok arra szólították fel a lakosságot, hogy miután az áradások érintették az ivóvízkutakat is, forralják fel a vizet, mielőtt fogyasztanának belőle. Becslések szerint mintegy 600 háztartást érint a kutak elszennyeződése.

EGY FÉRFI MEGHALT

Az áradások emberéletet is követeltek, mint arról a közszolgálati televízió beszámolt, pénteken egy férfi holttestét húzták ki Novi Pazarban a Raška folyóból. Tegnap még nem sikerült azonosítani a férfit, ám a szakemberek szerint a csütörtökön az áradásokban eltűnt két személy közül az egyiket találhatták meg. Ebben a dél-szerbiai városban 45 embert kellett evakuálniuk az illetékeseknek.

Az ország déli területein a vízáradás több esetben utakat sodort el, hidakat rongált meg, villanykarók dőltek le, egyes településeken megszűnt a telefonos kommunikáció is. Ezekben a községekben már a keletkezett kár rendezése miatt aggódnak. Már csak azért is, mert a földomlások miatt a lakosság biztonsága is veszélybe került, ezért kéréssel fordultak a közberuházások minisztériumához, a Szerbiai Vizek Közvállalathoz és a kormányhoz is, hogy az árvíz sújtotta területeken természeti katasztrófát hirdessen ki, a lakosság ugyanis így kérhetné a kár megtérítését.

A BARI VONAT SEM KÖZLEKEDIK

A Lim folyó vízszintje péntektől stagnál, ennek ellenére Brodarevónál egy töltéssel többel védekeztek az áradásoktól. Vladimir Babić, Prijepolje községi elnöke az RTS-nek elmondta, hogy Montenegróban esik a hó, így a várt vízmennyiség a montenegrói hegyekben maradt, és a folyó is lecsillapodott.

Az áradások azonban itt is jelentős károkat okoztak, a kerteket elöntötte a víz, több helyen megszűnt az áramszolgáltatás is.

A Hidrometeorológiai Intézet jelentése szerint ugyanakkor az előttünk álló időszakban tovább emelkedik majd a Lim vízszintje Prijepoljenál.

Az áradások, nemcsak a Lim, hanem az Ibar esetében is földomlásokat is okoztak, ez miatt például leállt a bari vasúton a közlekedés. A Zimonyból induló vonat így most csak Prijepoljéig halad, onnan pedig a montenegrói Bjelo Poljéig szervezett buszokkal utazhatnak tovább az utasok. Bijelo Poljétól újra vonatra ülhetnek, közölte a Srbija Voz vállalat.

Médiabeszámolók szerint Prokupljét érintette tegnap a legsúlyosabban az áradás, ugyanis a Toplica vízszintje a 2020-as évi vízállás fölé emelkedett és már három évvel ezelőtt is jelentős anyagi károkat okozott.

Nyitókép: A Vajdaság Vizei közvállalat felvétele