2024. május 9., csütörtök

Megváltoztak a Vuk-diploma megszerzésének feltételei

Már második osztálytól minden tantárgyból ötös lezárt osztályzattal kell rendelkeznie az általános iskolás tanulónak ahhoz, hogy megkaphassa a Vuk Karadžić nevét viselő oklevelet.

Eddig az ötödiktől nyolcadik osztályig elért eredményeket vették figyelembe. A Danas azt írja, az új szabályzat szerint Dositej Obradović-elismerésben részesülnek azok a diákok, akik az általános iskolában kimagasló sikereket értek el egy adott tantárgyból.

Az új rendelkezések szerint a Dositej-oklevél megszerzésének egyik feltétele, hogy a tanuló községi, körzeti, köztársasági vagy nemzetközi szintű versenyen első, második vagy harmadik helyezést érjen el egy adott tárgyból.

Újdonságnak számít az is, hogy okleveleket osztanak a zene- és balettiskolában kiemelkedő eredményeket elérő tanulók számára is. Ezeket figyelembe veszik a középiskolába való íratkozás alkalmával is.

Nyitókép: zelenaucionica.com