2024. október 4., péntek

A vártnál kisebb a fogyás

Az országoshoz viszonyítva nagyobb arányban csökkent Vajdaság népességszáma

A Köztársasági Statisztikai Hivatal tegnap közzétette az idei népszámlálás első eredményét, ennek értelmében az országban 6 690 887-en élnek – nem számítva Koszovót, ugyanis a területén nem szervezték meg a népszámlálást. A tizenegy évvel ezelőtti népszámlálás alkalmával 7 186 862 polgárt írtak össze, vagyis az említett időszakban hivatalosan 495 975-tel (6,9 százalékkal) csökkent a lakosság száma – a demográfusok korábban legalább 10 százalékos csökkenésre számítottak.

Az elmondások értelmében az ország minden térségében csökkent a népességszám – átlagban nagyjából 10 százalékkal –, kivéve például Belgrádot, ahol mintegy 1,6 százalékkal növekedett – 1 659 440-ről 1 685 563-ra –, valamint Újvidéket, Novi Pazart, Čajetinát és Sokobanját.

Vajdaságban az aktuális adatok értelmében 1 749 356-an élnek, azaz 182 453-mal kevesebben, mint 2011-ben, a csökkenés 9,4 százalékos. Az ország déli és keleti térségében jelenleg 1 834 791-en élnek, az elmúlt tizenegy évben 196 906-tal, azaz 9,7 százalékkal csökkent a lakosság száma. Šumadija térségében és az ország nyugati régiójában jelenleg 3 255 968 lakost jegyeznek, a népességszám 339 645-tel, 9,4 százalékkal csökkent.

VAJDASÁGI MUTATÓK

A statisztikai hivatal közleménye szerint Nyugat-Bácska lakosságának száma 156 003, Zomborban 71 521-en élnek, Apatinban 23 383-an, Kúlán 35 940-en. Dél-Bácskában 607 454 polgárt írtak össze, Újvidéken 367 121-et, Palánkán 48 667-et, Óbecsén 30 968-at, Szenttamáson 14 478-at, Temerinben 25 932-t. Észak-Bácskában 161 422-en élnek, Szabadkán 124 679-en, Topolyán 26 620-an, Kishegyesen 10 123-an. Észak-Bánát lakosságának száma 119 147, Adán 13 450 polgárt írtak össze, Zentán 18 113-at, Csókán 8 614-et, Magyarkanizsán 20 520-at. Dél-Bánátban 261 864-en élnek, Pancsován 115 910-en, Alibunáron 17 280-an, Versecen 49 972-en, Fehértemplomon 14 445-en. Közép-Bánátban 159 030 polgárt írtak össze, Nagybecskereken 106 562-t, Bégaszentgyörgyön 13 544-et, Magyarcsernyén 3 256-ot, Törökbecsén 20 075-öt. Szerémségben 284 426-an élnek, Mitrovicán 73 053-an, Ópázován 62 645-en.

FENNTARTÁSOKKAL KEZELENDŐ ARÁNYOK

Mivel egyes helyi önkormányzatok vonatkozásában a statisztikai hivatal egyelőre nem tette közzé a lakosság számának csökkenési arányát, ezt esetleg a korábbról rendelkezésre álló adatok alapján lehet kiszámolni – egyebek mellett a Wikipédiát alapul véve. Ezekből a számokból kiindulva Szabadka esetében a csökkenés nagyjából 11,9 százalékos – 2011-ben 141 554 volt a népességszám –, Kishegyes esetében 15,85 százalékos – 12 031 volt a lakosságszám –, Ada tekintetében 20,8 százalékos – 16 991 volt a lakosságszám –, Zenta vonatkozásában 22,3 százalékos – 23 316 volt a lakosságszám –, Magyarkanizsa tekintetében 19 százalékos – 25 343 volt a lakosságszám – , Óbecse esetében 17 százalékos – 37 351 volt a népességszám –, Temerin vonatkozásában 8,3 százalékos – 28 287 volt a lakosságszám –, Topolya esetében 20,11 százalékos – 33 321 volt a népességszám, Nagybecskerek tekintetében 13,8 százalékos – 123 362 volt a népességszám –, Zombor esetében 16,7 százalékos – 85 903 volt a lakosságszám. Újvidéken a lakosságszám a 2011-ben jegyzett 341 625-ről 367 121-re növekedett.

FOKOZATOSAN KÖZLIK AZ EREDMÉNYEKET

Miladin Kovačević, a statisztikai hivatal igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a népszámlálás alkalmával 2 520 854 háztartásról és 3 628 175 lakásról gyűjtöttek össze adatokat – 2011-hez képest a háztartások száma 1,33 százalékkal, a lakások száma pedig 12,26 százalékkal nőtt. Mint arra rámutatott, a nemzetközi gyakorlattal összhangban a népszámlálás során kapott adatokat kiegészítették a különböző nyilvántartásokban található adatokkal. Miladin Kovačević szavai szerint a most közzétett mutatók azonban változhatnak a statisztikai feldolgozás során. A népszámlálás végeredményét fokozatosan teszik közzé, kezdve 2023 áprilisától egészen 2024 júniusáig – erősítette meg Kovačević.

– Az adatok begyűjtésének tekintetében feltehetőleg ez volt az utolsó hagyományos népszámlálás, azzal, hogy már a lakosság idei összeírása is innovatív volt, mind az adatok begyűjtésének, mind az alkalmazott eszközöknek köszönhetően. A Belgrádhoz és Nišhez hasonló nagyobb városok esetében továbbra is igyekszünk teljesebb képet kialakítani, azaz folytatódik a terepi munkával begyűjtött adatok kiegészítése – magyarázta Miladin Kovačević.

Nyitókép: Beta/Miloš Miškov