2024. május 12., vasárnap

Pénteken alakul meg az MNT

Fremond Árpádot javasolják elnöki tisztségre

A Magyar Nemzeti Tanács következő összetételének alakuló ülését pénteken, december 16-án délelőtt tartják meg Szabadkán, a Városháza dísztermében. Az alakuló ülést az emberi és kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztérium hívta össze. Az ülésen megerősítik, azaz hitelesítik a nemzeti tanácsok tagjainak a mandátumát, és ezt követően tekintik megalakultnak a nemzeti tanácsot.

Miután megalakul a nemzeti tanács új összetétele, a testület megválasztja elnökét, a Végrehajtó Bizottság elnökét és tagjait, valamint az oktatásért, a kultúráért, a tájékoztatásért és a hivatalos nyelv- és íráshasználatért felelős bizottságok tagjait. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke még múlt héten megerősítette Facebook-bejegyzésében, hogy megalakult a Magyar Összefogás képviselőcsoportja, amely a jövőbeli személyi megoldásokról is döntött. Mint kiderült, az MNT elnökének Fremond Árpádot, elnökhelyettesnek pedig Rigó Pál Zsófiát ajánlják. Az MNT Végrehajtó Bizottsága elnökének Sárközi Istvánt, tagjainak pedig Kabók Erikát, Hugyik Richárdot, Varjú Potrebity Tatjanát és Tóth Ramónát javasolják. Hivatalvezetőnek Lulić Emilt kérik fel.

A Közoktatási Bizottság elnökének dr. Námesztovszki Zsoltot, a Tájékoztatási Bizottság elnökének Kozma Líviát, a Kulturális Bizottság elnökének Lovas Ildikót, a Nyelvhasználati Bizottság elnökének pedig Lakatos Adriánt szándékozzák megválasztani – közölte Pásztor István.

November 13-án negyedik alkalommal tartottak közvetlen magyar nemzeti tanácsi választást. Ezen egy lista indult, a Magyar Összefogás listája.

Nyitókép: Nacionalni savet u novom sastavu na konferenciji za novinare održanoj na dan izbora (arhivski snimak Edvarda Molnara)