2024. május 10., péntek

Békítő küldöttség Belgrádban

Az EU és az USA közvetítője is a szerb államvezetőséggel tárgyalt – Koszovó kénytelen lesz megalakítani a szerb községek közösségét, állítja Tahiri

Tegnap már ötödik napja álltak Észak-Koszovóban a szerbek által emelt barikádok, tiltakozásul Dejan Pantić szerb rendőr letartóztatása miatt – a rendőr korábban a koszovói rendőrség kötelékében szolgált, majd a szerbek koszovói intézményekből való kivonulása után letartóztatták, állítólagos terrorista cselekmény végrehajtása miatt, s egy hónapos vizsgálati fogságot rendeltek el ellene.

A koszovói jelentések szerint az úttorlaszokon békésen múlt el az éjszaka és a tegnapi nap, Észak-Koszovóban azonban továbbra is feszült a légkör. Az iskolák bezártak, a jarinjei és brnjaki adminisztratív átkelőt továbbra sem lehet használni be- vagy kiutazáskor. A KFOR katonai misszió közleményben arról biztosított mindenkit, hogy tagjai figyelmesen kísérik a koszovói fejleményeket és készen állnak arra, hogy garantálják a teljes biztonságot mindenki számára. Pristinával és szerb erőkkel is közvetlen kapcsolatban állnak – állapították meg. Nem tértek ki arra, részt vennének-e a barikádok felszámolásában, csupán annyit közöltek, hogy készek az ENSZ-től kapott mandátum céljainak teljesítésére, így a mozgásszabadság szavatolására is minden koszovói etnikai közösség számára, de óvatosan kezelnek minden ügyet.

Belgrádban Aleksandar Vučić államfő Miroslav Lajčákkal, az Európai Unió Belgrád és Prsitina közötti dialógus különmegbízottjával tárgyalt, majd egy hármas találkozó vette kezdetét, melyen kettejükhöz Gabriel Escobar, az USA nyugat-balkáni különmegbízottja is csatlakozott. A megbeszélés után nem voltak sajtónyilatkozatok. A korábbi napokban arról lehetett hallani, hogy az uniós közvetítő konkrét megoldási tervet adott át Vučićnak. A délután folyamán Ivica Dačić külügyminiszter is fogadta a diplomatákat. Már a találkozó előtt megismételte az államfő egyik korábbi, nyugati diplomatákhoz intézett kérdését, úgy fogalmazott, hogy a tisztségviselőkkel folytatott megbeszélései során öt dokumentumot is a tárgyalóasztalra tesz, ugyanis ezek korábban aláírt megállapodások vagy határozatok: a kumanovói egyezményt, a brüsszeli megállapodást, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozatát, a washingtoni megállapodást és az ENSZ határozatát is. Arra kéri majd Pristinát és a Pristinát támogató országok képviselőit, válasszanak csak egyet ezek közül, amelyet tiszteletben is tartanak, s Szerbia elégedett lesz, ha legalább egynek a teljesítését vállalják.

Lajčák és Escobar korábban Pristinát is felkereste, s bár erről a megbeszélésről nem sok szivárgott ki, Edita Tahiri, a pristinai tárgyalócsoport korábbi vezetője a közösségi hálózaton arról számolt be, hogy Albin Kurti utolsó próbálkozása is meghiúsult a szerb községek közössége megalapításának elkerülésére, mert a megbeszélésen az amerikai diplomata egyértelműen előállt az erre vonatkozó követeléssel. Tahiri megjegyezte, Koszovónak muszáj megalakítania a szerb önkormányzatiságot. Mint ismeretes, Kurti korábban gyerekesnek nevezte a 2013-ban aláírt brüsszeli megállapodás e pontjának teljesítésére vonatkozó belgrádi követeléseket, kifejtve, hogy ő maga nem támogatja annak létrejöttét, mert egy boszniai Szerb Köztársaságot hozna létre Belgrád, ezáltal Koszovó határain belül.

Az adminisztratív átkelőkön továbbra is szünetel a forgalom (Fotó: Beta)

Az adminisztratív átkelőkön továbbra is szünetel a forgalom (Fotó: Beta)

Ana Brnabić szerb kormányfő a nap folyamán közzétette, hogy Escobar azzal a véleményével, mely szerint elutasította a szerb katonaság visszatérésének lehetőségét Észak-Koszovóba, nyíltan azoknak az oldalára állt a világpolitikában, akik nem tartják tiszteletben az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. Emlékeztetett, hogy az 1244-es határozat előirányoz ilyen lehetőséget, s sajnálatát fejezte ki az amerikai diplomata állásfoglalása kapcsán.

Tegnap – egy kivétellel – albán képviselőket választottak az Észak-Kosovska Mitrovica-i képviselő-testületben megüresedett szerb képviselői helyekre, s ezt Petar Petković, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője határozottan elítélte, mert, véleménye szerint egy albán többségű, a választási akarattal ellenkező testület megválasztása zajlott le egy szerb többségű községben.

Tegnap Koszovó jelezte csatlakozási szándékát az Európai Uniónak, s erre Ivica Dačić reagált. Szerinte két okból nem nyerheti el a déli tartomány a tagjelöltséget, egyrészt öt uniós állam nem ismeri el, másrészt viszont Pristina minden korábbi egyezményt felrúgott.

Nyitókép: Gabriel Escobar, Miroslav Lajčák és Aleksandar Vučić az elnöki rezidenciában (Fotó: Beta)