2024. május 12., vasárnap

Huszonöt minisztérium alakul

A jövő héten megalakul(hat) a kormány

Összesen 25 minisztérium alakul, az új kormány négy tárcával többel végzi majd a munkáját. Erről döntöttek a köztársasági képviselőház pénteki ülésén az esti órákban. Több esetben az eddigi minisztériumok újraszervezéséről van szó, ezek után önálló minisztériumként működik majd a kereskedelmi, az oktatási, a kulturális és a sportminisztérium, illetve új tárca alakul, mégpedig a közberuházásokért felelős minisztérium.
A még kedden elkezdett ülés pénteki folytatásán a minisztériumokról szóló törvénymódosítás javaslata volt napirenden, amelyet 148 képviselő nyújtott be. A javaslattal kapcsolatos vitát szerdán este fejezték be, amelyben többségében az ellenzék arra mutatott rá, hogy a minisztériumok számának növelésével a parlament csak duzzasztja az államapparátust, és még inkább leterhelik a költségvetést. Több esetben a minisztérium átnevezését, átcsoportosítását, vagy éppen egyesek megszüntetését, mások létrehozását javasolták.
Pénteken a képviselők 78 módosítási indítványról vitáztak, amelyekről előzőleg az igazságügyi, államigazgatási és helyi önkormányzati bizottság döntött. Első lépésként a hiányosnak tekintett 12 módosítási javaslatot azonnal el is vetette, majd rövidebb vita után a többit is. Az ellenzék által benyújtott módosítási indítványok alapján 21, illetve 20 minisztériumra csökkentették volna a tárcák számát, voltak akik a minisztériumok csoportosítását újragondolták, szétválasztották az idegenforgalmi minisztériumot és a fiatalokkal foglalkozó hatáskört, más tárcákban képzelték el azokat. Volt olyan módosítási indítvány is, amely az emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztérium helyett Koszovó-ügyi minisztériumot irányozott elő.
A vita ezúttal sem múlt el személyeskedések és sértegetések nélkül. Míg az ellenzék azzal vádolta a hatalmi koalíció képviselőit, hogy Aleksandar Vučić államfő diktátumait követik, a hatalmi párt képviselői azt domborították ki, hogy az előző demokratikus hatalom milyen mértékben mélyítette el a szegénységet, adta el az ország nagyvállalatait, Koszovó esetében pedig jóvátehetetlen lépéseket tett.

A törvénymódosítási javaslat alapján 25 minisztérium alakul: pénzügyminisztérium, gazdasági minisztérium, mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási minisztérium, környezetvédelmi minisztérium, építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium, bányászati és energiaügyi minisztérium, bel- és külkereskedelmi minisztérium, igazságügyi minisztérium, államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium, emberi, kisebbségi jogi és társadalmi párbeszédért felelős minisztérium, belügyminisztérium, védelmi minisztérium, külügyminisztérium, európai integrációs minisztérium, oktatási minisztérium, egészségügyi minisztérium, munkaügyi, foglalkoztatási és szociális kérdésekkel megbízott minisztérium, családvédelmi és demográfiai minisztérium, sportminisztérium, kulturális minisztérium, faluvédelmi minisztérium, tudományos, technikai fejlesztési és innovációs minisztérium, idegenforgalmi és ifjúsági minisztérium, tájékoztatási és telekommunikációs minisztérium, valamint a közberuházásokkal megbízott minisztérium.