2024. május 9., csütörtök

Környezetbarát távfűtőmű

Hatmillió eurós projektum valósult meg Novi Pazarban német és svájci támogatással

Minőségibb fűtést, tisztább levegőt és megtakarítást jelent az a „zöld” távfűtőmű, amelyet nemrégiben adtak át rendeltetésének Novi Pazarban, s mely a biomassza felhasználásával fejleszti a hőt, értékelte tegnap a helyszínen tett látogatása során Zorana Mihajlović kormányfő-helyettes, bányászati és energiaügyi miniszter. Mint mondta, az új távfűtőmű teljesen kiiktatja a fűtőolaj használatát, ennek köszönhetően nulla százalékra csökken a levegőben a kén-dioxid jelenléte, 87 százalékkal alacsonyabb lesz a szén-dioxid-kibocsátás is. A távfűtés teljes rendszerében is jelentős eredményeket valósítottak meg, mutatott rá, korábban ugyanis 20-22 százalékos veszteséggel történt a távhő szállítása, mára ezt sikerült 8 százalék alá lecsökkenteni. Bejelentette, hogy Novi Pazarban egy újabb környezetbarát hőfejlesztő építését tervezik.

A Novi Pazar-i beruházás értéke 6,5 millió euró, az összeget a КfW Német Fejlesztési Bank és a svájci–szerbiai együttműködési ügynökség támogatásának köszönhetően tudták szavatolni. Rüdiger Hartmann, a KfW szerbiai irodájának vezetője rámutatott, hogy ez a projektum hozzájárul az energiahatékonyság növeléséhez és a környezetvédelem fejlesztéséhez is. Anke Konrad szerbiai német nagykövet az uniós elvárásokkal történő összehangolás részének nevezte a projektumot, s azt mondta, ez a két ország együttműködésének eredményeinek egyike. Richard Kohli, a svájci–szerbiai együttműködési ügynökség igazgatója arról biztosította a jelenlevőket, hogy Svájc támogatására továbbra is számíthatnak az energiatakarékosságra, környezetvédelemre, az üvegházhatás csökkenésére összpontosító projektumok esetében.

Zorana Mihajlović az új, biomasszás távfűtőmű jelképes beindításakor (Fotó: Beta)

Zorana Mihajlović az új, biomasszás távfűtőmű jelképes beindításakor (Fotó: Beta)