Október elsején kezdődött a népszámlálás Szerbiában, és október 31-én ér véget. A hónap első két hetében valamivel több, mint 3 millió 800 ezer polgárt írtak össze, vagyis az ország 57 százalékát.
A Stasztisztikai Intézet illetékesei szerint különbségek vannak az ország különféle pontjain.
A šumadijai és a nyugati területeken 1 millió 100 ezer polgárt írtak össze, vagyis a nevezett régió 60 százalékát. Hasonló a helyzet Vajdaságban is, ahol 58 százalék az arány. A déli és a keleti részeken 900 ezer polgárt jegyeztek fel, ez a régió 62 százaléka. Belgrádban 800 ezer polgárt számoltak már össze, vagyis a főváros 48 százalékát.
Az eddigi adatok alapján az lehet a benyomásunk, hogy Belgrádban a számba vett lakosság aránya lényegesen alacsonyabb, az illetékesek pedig a fővárosi élet dinamikáját, stílusát és tempóját említi fő okként.