2024. május 8., szerda

Viola von Cramon: Szerbia soha nem állt távolabb Európától

Szerbia soha sem volt távolabb Európától, és 1999 óta az ország tekintélye most a legrosszabb – jelentette ki Viola von Cramon, az Európai Parlament koszovói jelentéstevője.

A Nova lapnak adott interjújában úgy fogalmazott: az, hogy Szerbia nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben, ahhoz vezethet, hogy elszigetelődik a nemzetközi közösségben. Szerinte az ország sokat tett annak érdekében, hogy a 90-es évek után javítson a megítélésén, de az államvezetés mostani politikája mindent tönkretehet. Elmondta, hogy fontos a külpolitika kérdése, de még lényegesebbek a belső reformok.

Az EU-ban a demokrácia, a joguralom, a sajtószabadság, a korrupcióellenes harc, az energiaátállás, és a környezetvédelmi standardok is fontos pozíciót foglalnak el – fogalmazott. A koszovói kérdés kapcsán azt mondta, hogy a két félnek fenntartható kompromisszumot kell találnia a problémák rendezésére.