2024. október 16., szerda

Felelősség és érdekvédelem

vajdasági magyar értelmiségiek szerint fontos, hogy megvalljuk nemzeti hovatartozásunkat a népszámlálás során

Lassan a hónap feléhez érkezünk, ami egyben azt is jelenti, hogy a népszámlálásra meghatározott periódus fele is letelik. Október 1-jén, szombaton reggel 8 órakor vette kezdetét az összeírás, s a hónap végéig tart. Ennek során a lakosság számáról, továbbá a lakásokról és a háztartásokról, a lakosság életkörülményeiről és gazdasági tevékenységéről gyűjtenek statisztikai adatokat az összeírók.

Mint ismeretes, a 69 kérdés közül az alkotmány értelmében kettőre nem kötelező válaszolni, ezek a nemzeti és a vallási hovatartozásra vonatkozóak. A nemzeti közösségek számára azonban fontos kérdést jelent, hogy az adott közösség tagjai felvállalják-e nemzeti hovatartozásukat az összeírás alkalmával, ezért a magyar közösségen belül is a legtöbben arra biztatnak, tegyék meg ezt a polgárok, válaszoljanak a nemzetiségre, az anyanyelvre és a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésre is úgy, hogy az tükrözze a magyar közösség valós erejét.

A TÖRTÉNELEM IRÁNTI KÖTELEZETTSÉG

Venczel Valentin rendező, színművész, az Újvidéki Színház igazgatója lapunk kérdésére válaszolva elmondta, számára természetes, hogy megválaszolja az összeírás során a nemzeti hovatartozásra vonatkozó és ahhoz kapcsolódó kérdéseket.

– Mi, vajdasági magyarok voltaképpen a történelmi kisebbségnek vagyunk a tagjai. A történelmi kisebbséghez való tartozás pedig, véleményem szerint, felelősséget és kötelezettséget is jelent. Ezért tartom lényegesnek azt, hogy amikor az összeírók rákérdeznek, vállaljuk a válaszadást és nyilatkozzunk ebben a témakörben – hangsúlyozta a színigazgató.

AZ ÖSSZETARTOZÁS EREJE

A népszámlálás adatai több évre előre meghatározzák, hogy bizonyos anyagi eszközöket állami, de helyi szinten is hogyan osszanak szét a nemzeti közösségek szervezetei között – mondta el az összeírás kérdéseivel kapcsolatos megkeresésünkre prof. dr. Somogyi Sándor agrármérnök, a közgazdaságtudományok magisztere, a közgazdasági és mezőgazdasági tudományok doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, emeritus.

– Nagyon fontos szavatolni azt, hogy a mi közösségünk megkapja, amit megérdemel a közösen megtermelt értékekből. Ennek köszönhetően ugyanis a különböző szervezeteink olyan mértékben profitálhatnak, amilyen mértékben kell, s ezekből az eszközökből szavatolhatják fennmaradásukat, saját fejlődésüket, növekedésüket, fejleszthetik a nemzeti kultúrát, hozzájárulhatnak a nemzeti összetartozás érzésének fenntartásához és növeléséhez. A kérdésre, hogy válaszolni kell-e az összeírásnál, tehát meglehetősen egyszerű a válasz, mindenképpen, mert ez az egész közösség számára lényeges kérdésnek számít – értékelte Somogyi professzor.

TUDNUNK KELL, MENNYIEN VAGYUNK

Dr. Silling István néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta, egyelőre még nem jártak nála az összeírók, kétségkívül fontosnak tartja azt, hogy a vajdasági magyar közösség tagjai megválaszolják a nemzeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, így maga is ekképp cselekszik majd.

– Tudnunk kell, mennyien vagyunk, szükségünk van erre az adatra, s reméljük, a népszámlálás nem olyan eredményt mutat majd fel, ami szerint kevesebben lennénk, mint a legutóbbi összeírás során. Nyilatkozni fogok mindenképp arról is, hogy mi az anyanyelvem, a vallási hovatartozásom, és ugyanezt teszi a család többi tagja is – közölte Silling István.

Nyitókép: Fotó: Pixabay