2024. május 10., péntek

A szülők tiltakoznak a drága kirándulások miatt

Míg a gyerekek alig várják, hogy kirándulásra menjenek, a szülők arra kíváncsiak, hogy mire fizetnek, és panaszkodnak a költségek miatt. Az érettségizőknek mintegy 65 ezer dinárba kerül egy külföldi kirándulás, ami hét-nyolc napos, de a gyerekek csak két napot alszanak szállodában, míg a többit éjszakát a buszon töltik.

Dragana Soćanin, a Szülők Egyesületének illetékese és az egyik zimonyi gimnázium szülői tanácsának tagja az N1-nek elmondta, hogy a legnagyobb gondot a költségek átláthatatlansága okozza, a szülők nem tudják, mire fordítják az előirányzott összeget.

Mint mondta, az egyetlen átlátható tétel a pedagógusok napidíja, amit a szülők tanácsa meg is szavazott. A napidíj tanulónként ezer dinárt tesz ki. Soćanin hangsúlyozta, hogy a tétel vitathatatlan, ugyanis az osztályfőnökökre nagy felelősség hárul.

– Gondot okoz, hogy nem megfelelő a szülőkkel való kommunikáció. Szeretnénk tudni, hogy pontosan mit fizetünk – mondta Soćanin.