2024. május 9., csütörtök

Szeptember végétől új útdíjfizetési rendszert vezetnek be

A várakozások szerint szeptember végétől új elektronikus útdíjfizetési rendszert vezetnek be, amely az Open Balkan (Nyitott Balkán) elnevezést viseli majd – jelentette be az építésügyi minisztérium.

A tárca közleménye szerint a rendszer jelenleg tesztelési szakaszban van és kizárólag a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés országainak területén (Szerbia, Albánia, Észak-Macedónia) lesz érvényes.

A változásnak köszönhetően a sofőrök ezentúl csak egy TAG-készülékkel tudják majd kifizetni az útdíjat anélkül, hogy megállnának, vagy másik eszközt vásárolnának erre a célra.

A szolgáltatás öt százalékkal lesz olcsóbb és a tervek szerint Bulgáriában is érvényes lesz.

– Ezentúl nem veszítenek időt a fizetőkapuknál, azonban ennek ellenére semmi sem lehet ideális. Sokat nyerhetünk ezzel, ugyanis mindössze egy TAG-készüléket használunk és nem hármat – nyilatkozta Milan Vujanić, a Közlekedési Egyetem nyugalmazott tanára.

Az eKapija portál tájékoztatása szerint a szolgáltatást a TAG készüléket használó polgárok vehetik igénybe olyan módon, hogy az elárusítóhelyen, a benzinkúton kérhetik készüléküknek az Open Balkan (Nyitott Balkán) rendszerre történő átállását, ugyanakkor a Szerbia Útjai szolgáltatásán keresztül regisztrálhatják is a fizetőkártyájukat.