2024. május 9., csütörtök

Vučić és Pásztor a migránshelyzetről

A VMSZ elnöke a menekültügyi politika gyökeres átalakítását sürgeti

Mindenekelőtt a migránsválságról és az érintett településeken jellemző elfogadhatatlan biztonsági körülményekről tárgyalt tegnap Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel. Mint a VMSZ elnökének Facebook-bejegyzéséből kiderült, a találkozóra az ő kérésére került sor.

Pásztor István szavai szerint az államfővel legtöbbet a migránshelyzetről értekeztek. Beszélgetőpartnerét újfent részletesen tájékoztatta a körülményekről és a pillanatnyi állapotokról, rámutatva, hogy az eddigi intézkedések elégtelenek, illetve érvénytelenek.

– A polgárok joggal várják az államtól, hogy garantálja és biztosítsa számukra a nyugodt, békés élet feltételeit. Kimondtam azt is, hogy a biztonság és a stabilitás megteremtése végett, és annak reményében támogatták nagy számban a szavazók a mostani kormánykoalíciót, és őt magát is, mint köztársasági elnököt. Most sokan érzik joggal úgy, mintha a migránsok és a segítőik érdeke fontosabb volna a polgárok érdekeinél. A helyzetértékelésen túlmenően abban maradtunk, hogy át kell gondolni és sok elemében gyökeresen meg kell változtatni a migráció kezelésének politikáját, sokkal erőteljesebben kell fellépni a migrációval szemben. Hamarosan folytatódik a ma megkezdett beszélgetés, bizakodó vagyok, de legalább annyira eltökélt és kitartó. Ahogy eddig annyi mindent, ezt is megoldjuk – fogalmazott bejegyzésében Pásztor.

A felek a palicsi Aquapark témájára is kitértek, Pásztor István tájékoztatta az államfőt, hogy a létesítmény kiépítése, műszaki átvétele és próbaüzeme folyamatban van, illetve a hónap végére be is fejeződik. A korábban kiválasztott működtetővel napokon belül aláírják a szerződést, a fürdőzők pedig szeptember első napjaitól vehetik birtokba az új létesítményt, amely a nagy összegű állami költségvetési támogatásoknak köszönhetően épült meg.

Nyitókép: Pásztor István Facebook-oldala