2024. május 12., vasárnap

Újabb intézkedések a családtámogatások terén

Aleksandar Vučić államfő a Pink TV műsorában bejelentette, hogy intézkedéseket foganatosítanak a családtámogatási rendszerben, amely az ötödik és a hatodik gyermeket érinti majd.

Mint mondta, Szerbia a régióban az egyedüli állam, ahol 2021-hez viszonyítva stagnált vagy növekedett az újszülöttek száma.

Hozzátette, hogy csökkent az elvándorlók száma is az országban, és növekedett azoknak a száma, akik visszatérnek Szerbiába – közli az N1.
Arról is beszélt, hogy a ritka betegségek kezelésére és a külföldi gyógykezelések finanszírozására az állam az év végéig további 30 millió eurót különít el – közli az N1.

Az államfő azt is hozzátette, hogy történelmi nagyságú aranytartalékokkal rendelkeznek, emellett a gazdaság számára elsődleges az egészséges rendszer és az alacsony deficit megtartása.

Vučić szavai szerint várhatóan az év végéig több mint 4,5 milliárdnyi külföldi beruházás fog érkezni.

– Szeptember 1-jétől az oktatásügyi dolgozóknak, a diákjóléti intézmények munkatársainak, valamint az egészségügyi nővér- technikusoknak a fizetése 5,5 százalékkal fog emelkedni, októbertől a nyugdíjak szintén 5,5 százalékkal, míg január 1-jétől kumulatív 14,6 százalékkal. Ez egyértelműen a történelem legnagyobb fizetései és nyugdíjai lesznek – mondta az államfő.

Nyitókép: Stefan Stojanović/Mondo